Mi köze a filozófiának a dinoszauruszokhoz?

Azok számára, akik úgy gondolják, hogy a filozófia nem más, mint az élet értelmével és más felesleges problémákkal való céltalan bíbelődés, meglepő lehet, hogy a kortárs filozófia egyik leggyorsabban fejlődő területe nem más, mint a biológia filozófiája. Várjunk csak! A biológiának van filozófiája? 

Mi köze a filozófiának a paleontológiához?

Bár a csontok kutatásához valóban nem sokat tud hozzátenni a filozófia, az őslénytan – vagyis a földi élet történetével foglalkozó tudományág – által felvetett elméleti problémákhoz annál többet. A paleontológusok a földi életet olyan betekintési szögből tudják tanulmányozni, amire egy, a kizárólag jelenbeli élőlényeket és mechanizmusokat tanulmányozó biológusnak nincsen lehetősége. Ez a sajátos perspektíva nem más, mint az időnek azok a felfoghatatlan mélységei, amelyeket a híres geológiatörténész, Martin Rudwick a „deep time", azaz „mély idő" kifejezéssel illet (az alábbi illusztráció is ezt hivatott kifejezni).  Ez a nézőpont azonban speciális problémákat és – jelentős részben fogalmi jellegű – kérdéseket is felvet.

Tudhatunk-e bármit például a dinoszauruszok színéről? 

Az egyik legfontosabb kérdés: Milyen típusú következtetéseket vonhatunk le az egykori élőlényekkel kapcsolatban olyan hiányos adatok alapján, mint amiket az ősmaradványok nyújtanak? Hiszen egy megkövült mészváz vagy csont nem túl beszédes az egykor élt élőlény viselkedésével, ökológiájával kapcsolatban. Az pedig mindenki számára könnyen belátható, hogy múlton nem végezhetünk olyan kísérleteket, mint amilyeneket egy kísérleti fizikus hajt végre, hogy megtudjon valamit, mondjuk a szubatomikus részecskékről.

A múltban történt dolgokat nem tudjuk manipulálni, és ez az egyik olyan alapvető aszimmetria, amivel minden történeti természettudománynak számolnia kell. Megállapíthatunk egy másik aszimmetriát is: a háttérelméleteink - ellentétben a jelenre vonatkozó háttérelméletekkel - rávilágítanak, hogy a múltra vonatkozó evidenciák többsége egész egyszerűen megsemmisült. Ami még kétségbeejtőbb, nincs is mód arra, hogy ezekhez az információkhoz többet bármikor is hozzáférjünk. 

Ami még kétségbeejtőbb, nincs is mód arra, hogy ezekhez az információkhoz többet bármikor is hozzáférjünk.

A fenti aszimmetriák miatt a múltra vonatkozó tudásunk meglehetősen bizonytalan, így általában az a helyzet áll elő, hogy nem tudunk megalapozottan dönteni a rivális elméletek között. Analógiák és modellek alapján kell az egykori élőlény működésére vonatkozó következtetéseket levonni, ami számos filozófiai problémát felvet.

Vajon milyen színük volt a dinoszauruszoknak? Ma is élő, az egykori élőlénnyel evolúciós rokonságban álló csoportok alapján (úgynevezett élő filogenetikus keret alkalmazásával) tehetünk feltételezéseket, azonban semmilyen garancia nincsen arra vonatkozóan, hogy a rekonstrukciónk valóban helytálló. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy az analógiák egyértelműen előnyt jelentenek a paleontológia számára, azonban több tudományfilozófus amellett érvel, hogy ez semmivel sem csökkenti annak hátrányát, sőt! Éppenséggel a múltra vonatkozó tudásunk bizonytalanságáért is felelőssé tehetőek. 

Az Iguanodon ábrázolása a 19. század közepéről (jobb alsó), az 1950-es évekből (bal) és napjainkból (jobb felső)

Vannak-e az evolúciónak szintjei?

Vajon mi a kapcsolat a biológusok által tanulmányozott evolúciós folyamatok, és azok között a nagy léptékű, több százmillió éveket felölelő mintázatok között, amelyekkel a paleontológusok foglalkoznak? Vajon a földi élet történetének mintázatai nem többek, mint a Darwin, majd a 20. század első felében tevékenykedő genetikusok által tanulmányozott mechanizmusok felhalmozódásai több száz millió év alatt?

Egyes paleontológusok és filozófusok szerint ennél többről van szó, és elképzelhető, hogy vannak önálló, magasabb szintű evolúciós mechanizmusok. Olyan folyamatok, amelyek egész egyszerűen „láthatatlanok" a jelenre fókuszáló kutatások számára, a paleontológia viszont ablakot nyithat ezekre az újfajta távlatokra. Ebben az esetben azonban el kell számolni a felmerülő fogalmi jellegű problémákkal.

Például milyen szintekről és tulajdonságokról is beszélünk pontosan, továbbá hogyan is néz ki az evolúciós elméletünk, ha ilyen módon bővítjük? Vajon pusztán bővítésről van szó? Ezek olyan kérdések, melyekre nem lehet egy ásatáson vagy a laboratóriumban fényt deríteni, mindenképpen valamilyen konceptuális elemzést igényelnek.

A különböző élőlénycsoportok rokonsági kapcsolatainak ábrázolására szolgáló evolúciós törzsfa Darwin 1837-es jegyzetfüzetéből, valamint ennek egy genomszekvenáláson alapuló mai változata

A paleontológiával kapcsolatos filozófiai kérdések haszna kettős.

Egyrészt jelentős mértékben hozzájárul(hat)nak a szaktudományos kérdések megválaszolásához vagy a területen felmerülő kérdések és fogalmak tisztázásához. Ez esetben képzeletbeli skálánk egyik végét a tisztán empirikus kérdések, a másik végét pedig a tisztán fogalmi kérdések alkotják, a kettő közötti határ pedig nem éles, hanem elmosódott. Ez az a határterület, ami igazán érdekes: itt ugyanis olyan problémák helyezkednek el, amelyek megválaszolásához az empirikus adatokon túl meta-szintű vizsgálódásra van szükség.

A másik haszna a paleontológiával kapcsolatos filozófiai kutatásoknak általánosabb: alapanyagot nyújtanak az általános tudományfilozófiai vizsgálódásokhoz is, hiszen a történeti természettudományok szerepének megértése nélkül könnyen egy leegyszerűsített, egydimenziós tudományképhez jutnánk.

A szerző, Bárdos Dániel jelenleg a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszék oktatója. Filozófusként, némi biológiai és geológiai háttérrel megtámogatva, idestova három éve foglalkozik a biológia filozófiájával, ezen belül elsősorban paleontológiához kapcsolódó kérdésekkel.