Shivangi Dhawan „Online tanulás: Csodaszer a Covid-19 krízis idején” címmel a Journal of Educational Technology Systems c. folyóiratban idén megjelent cikke az oktatás azon kihívását tárgyalja, amellyel tanárok, tanulók, szülők világszerte szembesültek: a hagyományos oktatás gyors és kényszerű platformváltását. Dhawan ún. SWOC-analízist (Strengths, Weaknesses, Opportunities, Challenges = Erősségek, Gyengeségek, Lehetőségek és Kihívások) végez az e-learningre vonatkozóan, de kitér az EdTech Start-upok számának ugrásszerű növekedésére, illetve javaslatokat tesz az online oktatásban érintett felsőoktatási intézmények számára is.

Az online oktatásra való áttérés természetesen nem egyformán jelent nehézséget az érintettek számára, hiszen vannak országok és intézmények, ahol részben vagy egészében már évek óta jelen van, elérhető ez a lehetőség. 2015-ben még 165 milliárd dollárra becsülték az online tanulás piacának méretét és világszerte 5,5 millióra azon hallgatók számát, akik 2016-ban online kurzusra iratkoztak be. Utóbbi esetében pedig 2019-re 50%-os növekedést jósoltak. A koronavírus járvány azonban jelentősen felülírta a várakozásokat: 2020. áprilisi adatok szerint világszerte mintegy 191 ország zárta be iskoláit, így 10 diákból 9-et érint(ett) a jelenléti oktatás felfüggesztése, és az online oktatásra való átállás.

Az online oktatás témakörében számos vita zajlik, melyek többek közt a hozzáférhetőség, megfizethetőség, flexibilitás, pedagógiai módszertan, élethosszig tartó tanulás vagy éppen a vonatkozó etikai és oktatáspolitikai irányvonalakat érintik. Az online oktatás kétségkívül biztosítani tudja az egyes tananyagok széles körű elérését, olcsóbb, mint a jelenléti oktatás, képes megvalósítani az ún. vegyes/kombinált tanítási modellt. Utóbbinak több felfogása is létezik, de alapvetően olyan oktatási modellt jelent, melyben a tanár online elérhető, digitális és audiovizuális tartalmakkal, eszközökkel mentorként segíti a diákok előrehaladását, a konzultációk is többnyire az online térben zajlanak, s csak alkalmanként, igény szerint találkozik személyesen a tanulókkal. A tanítás így lehet szinkron (személyes jelenlét vagy élő online stream kombinálva online tartalmakkal) és aszinkron (előre kiadott tananyagok, felvett videós előadások az online térben, alkalmanként személyes vagy online konzultációval). 

Ez a vegyes/kombinált oktatási módszer egyaránt biztosítani tudja az egyéni és a csoportos tanulást, a szabadabb időbeosztást és előrehaladást, valamint – a különféle online platformokon keresztül – az aktív, „fórumszerű” hallgatói reflexiót is. A megadott kereteket figyelembe véve a diák ott és akkor tanul, ahol és amikor szeretne, és ez a dinamikus és nagyfokú önállóságra épülő oktatási módszer egyben a 21. századi munkaerőpiaci kihívásokra is jó felkészítést ad. Az előnyök mellett azonban jócskán akad hátulütője is a modellnek, hiszen egy jól működő kombinált tanítási módszer mind az intézményektől, mind a tanulóktól magas szintű technológiai infrastruktúrát, IKT (=Információs és Kommunikációs Technológiák) eszközöket és ismereteket kíván, valamint a jól működő online oktatási rendszer kialakítása és a hatékony online tananyag előállítása jelentős idő- és energiabefektetést igényelnek.

Fentieken túl a hallgatói és oktatói motiváció alakulása is érdekes a kombinált vagy tisztán online oktatás esetében: egy 2010-es ausztrál kutatás szerint a vizsgált tanulók 46,5%-a találta motiválónak az élő előadást, 46,6%-uk a többi diákkal folytatott beszélgetést az elhangzottakról, 45,7%-uk tartja hozzáadott értéknek az oktató személyes jelenlétét, és mintegy 44,2%-uk jelölte pozitívnak a hétköznapi, személyes jelenlétet kívánó rutint. Egy friss, 2020. júliusi kutatás szerint a hallgatók képernyőn keresztül történő motiválása sokszor nehézségbe ütközik, és maguk az oktatók is veszteségként élik meg a jelenléti tanítás hiányát, saját oktatói identitásukat, hatékonyságukat, hozzáértésüket és kontribúciójukat látják megkérdőjeleződni.

A hallgatók verbális és nem verbális kommunikációja mint az egyik legfontosabb visszajelzés (és örömforrás) az előadó számára, vagy teljesen hiányzik vagy csak limitált módon ér el hozzá, az óraközi szünetek diákokkal folytatott, közösségformáló beszélgetései pedig teljesen megszűntek. Ott, ahol részben vagy egészében hiányoztak az online tananyagok vagy épp menet közben kellett átszabni azokat az online tér kívánalmai szerint – gondoljunk itt a betervezett csoportmunkákra, beszámolókra vagy épp tréningjellegű szerepgyakorlati feladatokra! – gyakran még a magas szintű IKT tudással rendelkező oktatók is a túlhajszoltság, kiégés állapotába kerültek.

A járvány miatt azonban nem sok választás van: tanulók és oktatók egyaránt kénytelenek alkalmazkodni a helyzethez, mert az online oktatás a legtöbb országban és intézményben immár nemcsak lehetőség és választható opció, hanem szükséges és megkerülhetetlen gyakorlat. Shivangi Dhawan cikkében úgy fogalmaz, hogy ez a „krízis csodaszere”, ami ráveszi az eddig ellenkező intézményeket is a digitális világ eszközeinek saját pedagógiai gyakorlatukba történő befogadására. Ennélfogva rendkívül fontos az online oktatás minőségi fejlesztése, mert a gyors átállás kényszere nem szükségszerűen jár együtt a színvonalas és valóban hatékony, motiváló és élvezetes távtanítással és -tanulással.  Ez pedig túlmutat az alapvető felhasználói szintű számítógépes ismereteken, s nemcsak eddig nem vagy alig ismert, komplex számítógépes programok és alkalmazások értő használatát, funkcióik legjobb kihasználását, pedagógiai intenciókhoz való illesztését jelenti, hanem ún. digitális jártasságot, olvasási- és szövegértési készségeket (lásd. digital, visual és information literacy) is magában foglal. Az egyes digitális fogalmak és teendők ismerete, úgymint letöltés, feltöltés, lejátszás, konvertálás, kompatibilitás, fájlformátum, kiterjesztés, felvétel, hangosítás, némítás, képernyő- és dokumentummegosztás, chatszobák létrehozása, Moodle, Microsoft Teams, Google Meet, Drive és Form, Zoom, Hangouts stb., valamint az esetleges technikai problémák (túlterhelt hálózat, felület, kevés tárhely, ismeretlen fájlformátum, lefagyó, visszhangzó, kaotikus videómeetingek stb.) gyors kezelése hirtelen alapvető oktatói és tanulói kompetenciákká lettek. 

Ahogy Shivangi Dhawan cikke is tárgyalja, fenti változásokban azért nem maradtak egyedül sem az oktatók, sem a diákok: számos ún. EdTech vállalat nyújt segítséget a digitális oktatás menedzselésében. A KPMG és a Google jelentései alapján az EdTech szektor 2021-re 2 milliárd dolláros növekedésre tesz majd szert, köszönhetően az EdTech start-upoknak (pl. Board Infinity, ClassPlus, CyberVie, iStar, Jungroo Learning, ZOOM Classroom, ZOOM Business, Coursera, Kahoot, Seesaw) is. Emellett jócskán akadnak olyan kezdeményezések, csoportok, melyek a gördülékeny digitális oktatás segítéséért jöttek létre (hazánkban ilyen pl. a Digitális Témahét Tanári Fórum, Online otthonoktatás vagy a Telenor Hipersuli), és technikai, elméleti, gyakorlati, motivációs és coaching-jellegű támogatást nyújtanak. 

Ahogy arra Shivangi Dhawan is kitér, a Covid-19 korántsem az első olyan eset, amikor a távoktatás jelentősége ennyire megnőtt, hiszen így van ez a természeti katasztrófák, krízisek esetében is. Egy 2018-as jelentés alapján 2009-2019 közt összesen 14 olyan természeti katasztrófa (földrengés, árvíz, hurrikán, cunami, tájfun, hőség) volt világszerte, ami hosszabb távon befolyásolta az adott területen folyó jelenléti oktatást és tanulást.

Természeti katasztrófák, amelyek rossz hatással voltak a tanítás-tanulásra

Bár ezek a természeti katasztrófák csak egyes régiókat, országokat érintettek, megerősítik azt a vélekedést, hogy a jelenlegi koronavírus-helyzettől függetlenül is bőven itt van az ideje a tanulást-tanítást támogató IKT eszközök és az online oktatás mint pedagógiai gyakorlat fejlesztésének, valamint egyéni és intézményes elfogadásának. Ez nem a hagyományos, jelenléten alapuló oktatás kivezetését vagy degradálását, hanem annak továbbfejlesztését, kiegészítését, krízishelyzetben pedig színvonalas helyettesítését jelenti oly módon, hogy a tanulás-tanítás alapvető értékeit (értő figyelem, kritikai gondolkodás, elmélet és gyakorlat összhangja, tudás, készség és képességfejlesztés egyensúlya, egyéni és csoportos tanulás, közösségi élmény, folyamatos gyakorlási és visszajelzési lehetőség, kétirányú kommunikáció) a lehető legteljesebb módon tudjuk megőrizni. Shivangi Dhawan SWOC elemzése alapján erre van lehetőség, ha az első, gyors „pedagógiai tűzoltás” után a távoktatás gyengeségeinek javítására, fejlesztésére és kihívásainak kreatív megoldására fókuszálunk. A technikai nehézségek áthidalása, oktatók és tanulók IKT ismereteinek fejlesztése, a digitális jártasság növelése, időmenedzsment problémák kezelése, ill. az elköteleződés és motiváció megtalálása, növelése mind olyan pontok, melyek ma még gyengeségek, de megfelelő intézményes, technológiai és egyéni fejlesztésekkel holnap már erősségek és lehetőségek lehetnek. Csak így lehet majd hosszú távon megfelelni a 21. század pedagógiai kihívásainak, és minőségi, értelmes, oktatóknak és hallgatóknak egyaránt hasznos oktatást folytatni – nemcsak Covid idején. 

Szabó Krisztina, Ph.D., egyetemi tanársegéd, a BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tanszék oktatója, a Kommunikáció- és médiatudomány mesterszak Kommunikációtervezés specializációjának vezetője. Érvelés, tárgyalás, meggyőzést, Nyilvános kommunikációt, Kampánytervezést, Tárgyalási stratégiák és taktikákat, valamint Tárgyalás- és előadástechnikát oktat alap- és mesterszakos hallgatóknak. Kutatási témája az OECD/PISA (digitális) olvasás-szövegértés tesztek, de tudományos érdeklődése az oktatásfejlesztés és a gemifikáció területeire is kiterjed.