Erkölcs és előítéletek (2. rész)

Írásom első részét azzal zártam, hogy az előítéletes gondolkodásnak, s még inkább annak, hogy az előítéletek milyen mértékben válnak tettekké, fokozatai vannak. 

Mielőtt rátérnék erre, utalni kell egy fontos körülményre. Az előítélet komplex és sokrétű képződmény, gyökerei a kognitív társadalmi folyamatokban találhatók. A statisztikák szerint inkább tűnnek szabálynak, mint kivételnek. Általában széles körben elterjedt nézetekről, vélekedésekről van szó; szociális reprezentációk, amelyek áthatják a közgondolkodást. A társadalmi megismerési folyamatokat viszont messzemenően befolyásolja a társadalom tagozódása és az általa meghatározott érdekek világa, valamint intézményrendszere. 

A legelterjedtebbek minden bizonnyal az etnikai, vallási, szociális és a nemekkel (nemi attitűdökkel) kapcsolatos előítéletek. Fokozataik szerint is vizsgálni kell őket, ugyanis ezek nem egyszerűen vélekedések, hanem olykor elemi erővel befolyásolják az emberek viselkedését. A zsidókat perbe fogó tiszaeszlári per, a romák elleni gyilkos merényletek (Magyarország, 2008–2009) s a hasonló, illetve az ezeknél sokkal súlyosabb esetek, mint például a  hugenottákat érintő Szent Bertalan-éji vérengzés, a törökországi örmény holokauszt és a II. világháború idején történt zsidó holokauszt is mutatják: végzetesek is lehetnek. Az olyan elhíresült esetekben, mint a Dreyfus-ügy, a tiszaeszlári per vagy az említett romagyilkosságok, egyesek etnikai hovatartozásuk miatt váltak célponttá, az utóbbi esetben négy elkövető áldozatává; a Szent Bertalan-éj, a holokauszt más kategóriába tartoznak: egész vallási, illetve etnikai kisebbségeket tettek bűnbakká. Vagyis egy sajátos politika, a totalitárius hatalom áldozatává.

François Dubois: Szent-Bertalan éj

Allport egy ötfokú skálán helyezi el az előítéletekből fakadó negatív cselekedeteket. Ezek a következők:

1. Szóbeli előítéletesség: baráti körben, alkalmanként idegenek között is gátlástalanul juttatják kifejezésre idegenkedésüket és ellenérzésüket. Sokan megmaradnak az ilyen viselkedés igen enyhe fokán. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy nincsenek ártatlan szavak, velük kezdődnek a gyakran végzetes dolgok.

2. Elkerülés: erősebb előítéletről tanúskodik, ha valaki szinte minden kapcsolatot kerül az elítélt csoport tagjaival, anélkül hogy közvetlen kárt okozna nekik.

3. Hátrányos megkülönböztetés: munkavállalás, letelepedés, iskolázási lehetőségek stb. korlátozása. Allport ezeket az előítéletes személyeknek tulajdonítja; jól tudjuk: itt általában már többről van szó – intézményi, társadalmi léptékű jelenségről.

4. Testi erőszak: megfélemlítés, bántalmazás, személyek és javaik elleni erőszakos cselekedetek.

5. Kiirtás, vagyis megsemmisítés: e két utóbbi kategóriába sorolhatók a lincselések (Ku-Klux-Klan), pogromok (cári Oroszország), tömeggyilkosságok (törökországi örmény holokauszt), a nácizmus népirtó programjai. Hogy nemcsak vélekedésekről van szó, azt egyértelműen megfogalmazza Allport is, utalva arra, hogy „mennyire széles azoknak a cselekvéseknek a skálája, amelyek az előítéletes attitűdökből és nézetekből erednek.” Már a legenyhébb formája is kizárja a szolidaritást azokkal, akik tárgyai az előítéletnek, majd egyre erősödő fokozatait a tolerancia hiánya, az egyre erősödő ellenséges attitűd jellemzi, és végső pontján a fizikai megsemmisítés, az emberiség elleni bűnök. 

A Ku-Klux-Klan tagjainak felvonulása Washingtonban 1928-ban

A szociális, az életkor szerinti, valamint a nemi előítéletek bár szinte minden társadalomban előfordulnak, inkább egy közösségen belül szabják meg az emberek közötti kapcsolatokat és viselkedést, és általában mérsékeltebbek, illetve azon határok között kell őket tartani, ami szükséges és elegendő a társadalom „normális” működéséhez. Az előző posztban utaltam arra, hogy a Bibliára jellemző a nőkkel szembeni előítéletesség. Ugyanakkor az ellenkezőjére is találunk benne példát. A Példabeszédek könyvének a legvégén olvashatjuk: a derék asszony értéke felülmúlja az igazgyöngyét. Konkrétabban: a nap huszonnégy órájából harminchatot szorgos munkával tölt, ő gondoskodik a család egészének jólétéről, s arról, hogy férje a városkapuban díszeleghessen. Komolyabbra fordítva a szót: normális társadalmi élet a nők – és a két nem rendezett együttélése – nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Ugyanakkor ez nem volt akadálya annak, hogy alárendelt, hátrányos helyzetben tartsák a nőket. (Mind az erkölcs, mind a közjog ezt szentesítette.) A nők általában nemcsak a gyülekezetben voltak némaságra ítélve, az élet szinte minden területén hátrányos helyzet volt az osztályrészük. 

Hasonló a helyzet a különböző kasztok, rendek, osztályok, társadalmi csoportok közti pro és kontra vélekedésekkel, ítélkezéssel és viselkedéssel. Szinte minden, fejlettebb munkamegosztáson és a vele járó társadalmi tagozódáson alapuló társadalomban megtalálhatóak az ezeket igazoló tanrendszerek és előítéletek. Egyértelműen jellemző ez a hierarchikus, alá- és fölérendeltségen, elnyomáson nyugvó társadalmi rendszerekre. Az ilyen berendezkedésű, szerveződésű társadalmak is megkövetelik a szociális békét, amit többféle eszközzel lehet biztosítani. Spárta és a helóták esete kivételnek tekinthető, ugyanis a „dolgozó” osztály fizikai erőszakkal való uralása nemcsak a modern társadalmakban elképzelhetetlen, már az ókorban is a szabályt erősítő kivételnek számított. A fizikai erőszak alkalmazásának lehetősége mellett a jogrend, a vallás és a benne foglalt erkölcs általában hatékonyan biztosítják a rendet. Ráadásul amikor az ilyen jellegű előítéletek általánossá, intézményesen elfogadottá, megerősítetté válnak, maguk az érintettek is többnyire elfogadják őket. Mondhatjuk: ezzel válik tökéletessé a „világ rendje”. Ám válságos, zűrzavaros időkben az előítéletek keltette indulatok gátlástalanul, elemi erővel működésbe lépnek, mint azt például a középkori európai parasztlázadások mutatják.

Ezzel szemben például az etnikai s részben a vallási tárgyú sztereotípiák – amelyek inkább az eltérő közösségek kapcsolatában jelennek meg – sokkal élesebb és tartósabb konfliktusok forrásai. Ezek mélyen gyökereznek egy-egy közösség hagyományaiban, és identitástudatának alapjait képezik. Beépülnek az adott közösség morális értékrendjébe, s könnyen felhasználhatóak az emberek befolyásolására, ezért politikai célokból gerjesztik, táplálják, erősítik őket. Vallási és etnikai előítéletekkel manipulálni, fanatizálni lehet emberek millióit, nemcsak válságos időszakokban, háborúk idején, hanem például a modern demokráciák napi ügymenetében is. 

Plakát 1944-ből

Továbbá, főleg etnikai és vallási kisebbségeket bűnbakká és a szociális irigység tárgyává lehet tenni, s a hatalmon lévők általában nem válogatósak az eszközökben. Úgy tűnik, jelen körülmények között a demokratikus rendszereknek ez az egyik legsebezhetőbb pontja.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a – nyílt vagy burkoltan megjelenő – etnikai (rasszista) előítéletek a legkártékonyabbak. S mivel az elmúlt évszázadban nyílt változatai kompromittálódtak, más csomagolásban kell tálalni, illetve újabbakkal kiegészíteni vagy helyettesíteni őket. Mint például Harari kifejti, így foglalja el a rasszizmus helyét a kulturizmus, a kulturális hagyományok, értékek féltése. Olyan jelenségek, mint például az állítólagos nemzeti szimbólumok körüli hisztériakeltés tágabb környezetünkben, jelzik: nagyon vékony jégen járunk. 

„Azok az emberek, akik tudatában vannak, vagy akik szégyellni fogják az előítéleteiket, ők azok is, akik már megszüntetik őket." (G. W. Allport)

W. Allport könyvének előszavában ezt írja: ami az emberi kapcsolatokkal való bánásmódot illeti, mintha még mindig a kőkorszakban élnénk. Műve 1943-ban jelent meg, ám félő, hogy ma sem változtatná meg véleményét.

Szabó P. Imre a BME GTK Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Vallás és ember tantárgy oktatója.