A „Na, mit gondolsz?” blogon megjelent egy érdekes cikk, A vallásos hit mint kockázatkezelés címmel, amely azt tárgyalta, hogy értelmesen „lehet-e hinni Istenben elégséges bizonyítékok nélkül?". William Jamest követve arra a megállapításra jut, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén észszerűen lehet hinni olyan állításban, amelyre egyébként nincs elég bizonyítékunk.

Jóval korábban hasonló problémán töprengve alkotta meg Blaise Pascal (1623-62) a filozófiatörténet egyik legszellemesebb, s egyben legmeghökkentőbb gondolatmenetét. Hogy mennyire megdöbbentő, az éppen a fenti állásponttal összevetve látható a legjobban. De nézzük előbb a gondolatmenetet!

Pascal abból indul ki, hogy Isten számunkra megismerhetetlen. Ő mindent tud, végtelenül jó és bármit meg tud tenni. Egy ilyen végtelen lény számunkra, véges értelemmel és megismerési lehetőséggel rendelkezők számára felfoghatatlan és megismerhetetlen, ezért nem is tudhatjuk, hogy létezik-e vagy sem.

Jóllehet nem tudhatjuk, hogy létezik-e, ennek ellenére észszerűen azt kell hinnünk, hogy létezik. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet, hogy valamiről tudjuk, hogy nem tudhatjuk, hogy igaz-e, de mégis racionálisan azt kell hinnünk, hogy igaz? Miért kellene ezt hinnünk?

Pascal érvelése a következőképpen foglalható össze: a kultúránk felkínálja nekünk a vallásos, keresztény világképet, amelynek egyik pillére az a meggyőződés, hogy Isten létezik. Természetesen más meggyőződések is tartoznak hozzá, például értékekre, a helyes cselekedetekre és az életvezetésre vonatkozók, ezért a vallásos világképből következik egy életforma is. Nos, mivel a kultúrában jelen van, ezért valahogyan viszonyulnunk kell a vallásos világképhez: vagy elfogadjuk, vagy nem. Nem tehetjük meg, hogy felfüggesztjük az ítéletünket, hiszen valahogyan élnünk kell, és vagy a keresztény tanítások szerint élünk, vagy nem.

Vegyük számba, hogy milyen következményei vannak az egyiknek, illetve a másiknak! Összesen négy lehetőség van. Ha van Isten és hiszek benne, valamint ennek megfelelő életet élek, akkor le kell mondanom a keresztény tanítások által tiltott élvezetekről, de megkapom a keresztény élet minden örömét, a túlvilágon pedig, üdvözülve, az örök boldogság vár. Ha van Isten és nem hiszek benne, akkor itt a Földön mindent megtehetek, ami jólesik, de halálom után az örök szenvedés vár a pokolban. Ha nincs Isten, és én hiszek benne és jó keresztényi életet élek, akkor a földi élet során talán le kell mondanom egyről-másról, de ez nyilván nem tragikus, hiszen a keresztény élet is tartogat örömöket, viszont egy illúzió áldozata vagyok. Ha nincs Isten, és nem hiszek benne, akkor talán némi többletélvezetben lesz részem az életben. Egyénenként változhat, hogy pontosan hogyan értékeljük ezeket a lehetséges kimeneteket - mondja Pascal -, az azonban kétségtelen, hogy a földi élet véges, a túlvilági, ha van, végtelen. Tehát ha nem hiszek Isten létezésében, akkor végtelen többletszenvedésre számíthatok, viszont csak véges többletjóra aszerint, hogy létezik Isten, vagy nem. Az egyik esetben a véges evilági lét véges többletöröme a túlvilági lét végtelen szenvedésével áll szemben. A másikban, ha hiszek Istenben és eszerint is élek, akkor csupán véges örömről kell lemondanom a végtelen túlvilági boldogságért cserébe.

A döntési problémát egy táblázatban is összefoglalhatjuk:

A felső sorban az én lehetséges stratégiáim szerepelnek, azaz hogy azt az állítást hiszem, hogy Isten létezik, vagy azt, hogy Isten nem létezik (és ezek szerint élek). A bal oldali oszlopban pedig Isten lehetséges állapotai vannak, azaz hogy a valóságban Ő létezik, vagy nem. Az egyes cellákban pedig a várható jó és rossz következmények összege. Azt nem tudhatom, hogy Isten a valóságban létezik-e, de azt világosan kiszámíthatom, hogy ha a jó következményeket maximalizálni és a rosszakat minimalizálni akarom, akkor azt kell hinnem, hogy Isten létezik. Ez matematikailag is bizonyítható a játékelmélet segítségével (amit Pascal mintegy mellékesen megsejtett ebben az érvelésben).

Vagyis arra nem lehet bizonyítékunk, hogy akár csak valószínűbbnek tekintsük, hogy Isten létezik, mint azt, hogy nem. Arra viszont racionálisan kényszerítő erejű - matematikai - bizonyításunk van, hogy mégis azt kell hinnünk, hogy létezik.

Tehát mégis van ilyen! Nem tudhatom, hogy létezik-e Isten, de biztosan tudom, hogy hinnem kell benne.

A szerző Margitay Tihamér egyetemi tanár, a BME Társadalomismereti Intézetének igazgatója, a Filozófiai és Tudománytörténet Tanszék oktatója. Érdeklődési területei között van az ismeretelmélet, tudományfilozófia, döntéselmélet, érveléselmélet, a meggyőzés elméletei és gyakorlata.