Japán 1941. december 7-én a Pearl Harbor elleni támadását követően az Egyesült Államok is belépett a II. világháborúba. Annak érdekében, hogy az amerikaiak akkoriban elmaradott katonai jármű- és eszközparkjaik elérje a szükséges szintet, számos gyárat alakítottak át haditermelésre. A megnövekedett termelési igény, valamint a munkás férfiak bevonulása miatt a gyárakban valahogyan pótolni kellett a hiányzó munkaerőt. A háborús helyzet azt eredményezte, hogy a nőket gyári munkásokként tömegesen vonták be a hátország termelésébe.

Hegesztő női munkások egy lőszergyárban

Azt, hogy milyenek is voltak egy gyári munkás hölgy átlagos mindennapjai, megtudhatjuk az egyik wisconsin-i bombázó gyár dolgozójának, Mable. R. Gerken-nek a korabeli naplójából. Mivel a nők többsége nem volt jártas a különböző gyárban található eszközök használatában és a szerelésben, ezért kezdésként az első két-három hétben a gyár tapasztaltabb férfi munkásai megtanították őket bizonyos fontosabb eszközök használatára (pl.: szegecselő) és a képzés végén a hölgyek is csatlakoztak a gyártó sor mellett dolgozókhoz, vagy valamelyik iroda személyzetéhez. Három különböző műszakban dolgoztak: reggeli, délutáni és az éjszakai műszakban, amelyek közül a graveyard shift, azaz az utolsó volt az, amiben például Mable is dolgozott. Ebbe a műszakba többnyire azok a nők voltak beosztva, akiknek napközben egyéb kötelességei vagy munkája nem tette volna lehetővé, hogy más műszakban dolgozzanak.

A nőket sok esetben inkább a külsőségek, mintsem a teljesítményük alapján ítélték meg, ami például megmutatkozott abban is, hogy az egyes csinosabb hölgyeket, akik rövidebb ideje voltak a gyárnál, léptették elő azok helyett, akik már hónapok óta az adott részlegen dolgoztak és több tapasztalattal rendelkeztek, viszont átlagos, középkorú nők voltak.

Veronica Lake illusztrálja, hogy mi történik egy női munkás hajával, ha nem köti fel (1943)

A gyárak vezetőinek egy része a nőket inkább tehernek látta a kezdetben szükséges betanítás, valamint annak következtében, hogy szerintük elvonták a férfiak figyelmét a munkáról és emiatt például be is tiltották a rúzs viselését bizonyos gyárakban és nem engedték, hogy a férfiak szocializálódjanak a női munkásokkal. A gyárak vezetőinek egyébként külön iránymutatásokat is adtak arra vonatkozóan, hogy milyen módszerekkel tudják elérni azt, hogy a női munkások hatékonyan dolgozzanak.

Egy erre vonatkozó kiadvány a következő tanácsokat tartalmazta:

• Válasszanak fiatal, férjezett nőket, ugyanis nekik nagyobb a felelősségérzetük és még hajlandóak a kemény munkára és a hatékony munkavégzésre.
• A kicsit erősebb felépítésű hölgyek pontosabban és hatékonyabban végzik a munkájukat, mint karcsúbb társaik.
• Tegyék lehetővé azt, hogy különböző feladatokat végezhessenek a női dolgozók a munkaidejük alatt, ugyanis ez a fajta változatosság javítja a kedélyüket.
• Ügyeljenek, amikor a hölgyeket kritizálják, ugyanis érzékenyebben érinti őket ez, mint a férfi dolgozókat. Soha ne tegyen egy nőt nevetség tárgyává, ugyanis ezzel árt a moráljuknak és a hatékonyságuknak.
• Készítsenek egy egész napos, részletes listát a női munkások által elvégzendő feladatokról, mivel így a feladatok lefoglalják őket a teljes munkanapra és így nem zavarják olyan gyakran a kérdéseikkel a feletteseiket.

Join us in a victory job propaganda poszter

Rosie the Riveter: a független nők szimbóluma

Annak érdekében, hogy a hiányzó munkaerőt pótolják és a társadalom további rétegeit mozgósítsák, az amerikai kormány, valamint a War Production Board olyan propaganda posztereket, hirdetéseket és kiadványokat kezdett el terjeszteni az Egyesült Államokban, amelyek elsődlegesen a célszemélyek hazafias érzéseire és oldalára hatva próbálták a különböző gyárakhoz, kormányzati szervekhez való csatlakozásra ösztönözni az amerikai állampolgárokat. A nők esetében kiemelkedő fontosságú része volt ennek a propagandának Rosie the Riveter (Szegecselő Rosie) karaktere, aki amerikai nők millióinak motiválója és megtestesítője volt, azonban akit hibásan a rossz képpel azonosítanak.

Norman Rockwell Rosie-ja

Az eredeti Rosie karakterének megalkotása Norman Rockwell nevéhez fűződik. Rockwell rajza 1943. május 23-án jelent meg először a The Saturday Evening Post c. lap címlapján. Az ihletet Rockwellnek valószínűleg a Rosie the Riveter c. dal adta, amelyből több külső jellemzőt is átvett.

Ez a Rosie sokkal erősebb és kicsit maszkulinabb kiállású lett, ölében egy szegecselő géppel, miközben a Mein Kampf egyik példánya fekszik a lába alatt, ezzel is talán utalva a náci Németország elleni harcban betöltött szerepére. Norman egy 19 éves Mary Doyle-t használta modellként. Annak érdekében, hogy a megfelelő hatást érje el a képpel, kisebb változtatásokat eszközölt a lány ábrázolásában. A képen látható egy kisebb vallási utalás is a Rosie feje felett található glória formájában, továbbá a hazafiasságot szimbolizáló amerikai zászló is.

Bár Rockwell-é volt az első Rosie, the Riveter ábrázolás, a későbbiekben a karaktert tévesen a Howard Miller-féle képpel azonosították.

Balra Norman Rockwell eredeti Rosie-ja, jobbra J. Howard Miller Rosie-karaktere

J. Howard Miller Rosie-ja

A napjainkban ismert, és a női egyenjogúság és függetlenség szimbólumává vált Rosie, the Riveter karakterét, ami eredetileg nem ezt a nevet viselte és nem állt semmilyen összefüggésben az eredeti Rosie-val, J. Howard Miller készítette 1942-ben a Westinghouse vállalat megbízásából. Szemben Rockwell Rosie-jával, Miller karaktere egy sokkal nőiesebb, szép és erős nő látszatát kelti, szemben Rockwell sokkal valósághűbb verziójával.

Miller karaktere a Westinghouse cég gyárain belül terjedt el inkább, míg Rockwell Rosie-ja egy olyanban jelent meg, amely akkoriban körülbelül 3 millió olvasóval rendelkezett.

Hogy lehet akkor, hogy mégsem Rockwell Rosie karaktere lett az, ami még napjainkban is ismert? A lap akkori kiadója 1944-ben visszahívott minden olyan kiadványt, melyben ez a Rosie szerepelt. Szűk négy évtizeddel később, 1982-ben újra rátaláltak Miller Rosie reprezentációjára. Ekkortól tévesen ezzel a képpel kezdték el azonosítani az emberek Rosie the Riveter karakterét, és ez vált a női jogok és függetlenség fontos megtestesítőjévé.

Az amerikai nők megítélése

A háború elején a nők és férfiak többsége a hagyományos látásmód szerinti háziasszonyi és anyai szerepben képzelte el a nőket, ami azonban a II. világháború során a munkaerőnek a nőkkel való utánpótlása miatt megváltozott. Azáltal, hogy korábban csak férfiak által végzett munkákat is elláthattak, és úgy érezhették, hogy végre nemcsak országukért, de saját függetlenségükért is harcolhattak.

Az amerikai nőket a háborús munkákra ösztönző poszterek egyike

Tankot szerelő nő a II. világháború idején

Míg a nők egy része inkább vissza kívánt térni a hagyományos nemi szerepek mentén kiépült élethez, voltak olyanok is, akik szívesen folytatták volna a munkát. Utóbbi azonban többnyire nem volt lehetséges, mert a frontról visszatérő férfiakat visszavették a régi munkahelyeikre, a nőknek pedig vissza kellett térniük a háború előtti feladataikhoz. Összességében az Egyesült Államokban a nők megítélése nem változott meg jelentősen a II. világháború hadigazdaságban betöltött kiemelkedő szerepük miatt. A háborút követően a nők és a férfiak többsége továbbra is a tradicionális nemi szerepeket tartotta kívánatosnak, és a békeidő gazdaságában megindult az ennek megfelelő visszarendeződés.

Takács Krisztina az első alapszakos diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok szakán szerezte, jelenleg pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi Karának negyedéves hallgatója nemzetközi gazdálkodás alapszakon. Érdeklődési területei közé tartozik a II. világháború és a napóleoni háborúk hadtörténeti jelentősége, valamint a NATO és a Közel-Kelet kül- és biztonságpolitikája.