Szolid, jó gazdasszony

A kijárási korlátozás időszakában időnket otthon töltjük, s szükségképpen elgondolkodik az ember, de különösképpen a városlakó, vajon milyen célt szolgáltak eredetileg helyiségeink, milyen életforma és normarendszer fizikai megtestesítői voltak ezek. Hogy épp a reprezentáció vagy a praktikum volt-e a főbb tervezési szempont, koronként változott. Azonban a falak között folyó életről, az ezek mögött megbúvó igazán emberi vonatkozásról a kortárs napi sajtó tanulmányozása során értesülhetünk testközelből. Ebben a bejegyzésben a Pesti Napló és a Budapesti Hírlap 1920-as évfolyama áprilisi számainak házassági apróhirdetéseiből szemezgetünk.

A két világháború közötti időszak napi- és hetilapjaiban a korabeli építészet és társadalom összefüggéseit keresve könyvtárakban és levéltárakban tanulmányoztam a lapokat. Így találkoztam a híres-hírhedt Pesti Naplóval, amelyet előszeretettel forgatott a Pest, majd az egyesült főváros közönsége.

„A Pesti Napló magyarországi politikai napilap volt, mely 1850. márciusa és 1939. októbere között jelent meg, első ízben 1850. március 9-én. Alapítását az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni évtizedek legfontosabb sajtótörténeti eseményeként tarthatjuk számon. Hasábjain jelent meg 1865. április 16-án Deák Ferenc híres Húsvéti cikke, mely meghatározó polémiát indított el a társadalomban, ami végül a kiegyezésig vezetett. Az írás új fejezetet nyitott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban, így nagy jelentőséggel bírt a dualista állam későbbi kiépítésében. A páratlan lap 90 éves fennállása történelmi korokon átívelő hű krónikája hazánk és a nagyvilág politikai, gazdasági, tudományos és kulturális eseményeinek.” – olvashatjuk az Arcanum Digitális Tanulmánytár lapot ismertető oldalán.

A lap hírt ad nemzetközi és hazai politikai eseményekről, valamint napi híreket közöl, ezután következik az úgynevezett Nyílttér, amely „rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség”. Vásárolhatunk hamis fogat, drótkerítést vagy briliánst, megtudhatjuk a színházak és kabarék műsorát, a gazdaság, a lóverseny és a labdarúgás híreit. No de az olvasó, kiváltképp a pesti úrinő számára a legizgalmasabb információforrás a házassági rovat, melynek hirdetéseit hangosan olvastam fel a folyóiratokat böngésző közönségnek.

A Pesti Napló 1900-as évfolyamában talán még nagy merészségre vallott az alábbi hirdetés feladása:

Csalódott 30 éves, rokonszenves, csinos úrinő óhajtana 40 éven felüli, független, keresztény, szintén mélyen érző, nemes szívű, igazi úriembernek oly módon jóságát bírhatni, kinek házában otthont lelhetnék, igazi odaadással gondoznám úgy őt, mint egész háztartását. »Szolid jó gazdasszony« címen továbbit a kiadó.” 1920-ra viszont szinte már természetessé váltak az alábbi szövegezésű társkeresések: „Csinos, háziasan nevelt, izraelita nővérünknek keresünk feltétlenül tisztességes jobb iparos, tisztviselő vagy kereskedő férjet. Bizalommal megírt teljes című leveleket feltétlen diszkréció mellett a kiadóba kérünk »Doktor és mérnök« jeligére.

Lássuk tehát, milyen partikat kínáltak a magányos szíveknek száz évvel ezelőtt, 1920. áprilisában!

A hirdetők között férfiak és nők, társadalmi státusztól és korosztálytól független hirdettek a lapokban. A cél természetesen, hogy néhány sorban felsorakoztassuk erényeinket, amelyek a Nagy Háborút követően még mindig erőteljesen a reprezentáción alapulnak. A hirdetésben minden alkalommal szerepel a kapcsolati állapot, a vagyon és a felekezeti hovatartozás.

„Ügyvéd özvegye gyönyörű lakással, vagyonnal férjet keres, keresztény, diplomás, 40-50 éves úriembert jó keresettel »feltámadás« jeligére kiadóba.” Napjainkban talán megmosolyogtató a jelige, ám egy olyan időszakban, ahol a férjhez menés elengedhetetlen velejárója volt a társadalmi reprezentációnak, kifejezi azt a vágyat, amelyet a férjes asszony státusa jelentett.

Természetesen sokak számára a házasság jogi intézménye nem jelentett feltétlenül szerelmi kapcsolatot. Erről tanúskodik egy igen ambiciózus fiatalember hirdetése: „Banktisztviselő, 25 esztendős, vagyonos vidéki család gyermeke benősülne – esetleg nősülés esetén társulna – nagyobb üzletbe, vállalatba vagy gazdaságba. Leveleket a legnagyobb titoktartás alatt »Banktisztviselő 25« jeligére a kiadóba kérek.” 

Egy úrinő és egy úriember hirdetése után lássuk, mi történik, ha a család óhajtja az eljövendő frigyet:

Férjhez adnám állandó vidéki tartózkodás folytán nagyobb körű ismertség hiányában ezúton, szépnek mondott, előkelően nevelt, 24 éves, izraelita húgom. Vagyona ingatlanban, millión felül. Jelige: »Távol vidéki család« kiadóba.

A dolgozók rétegénél is megfigyelhető a házasodás általi társadalmi, de legalábbis anyagi szintlépés vágya: „27 éves bádogos és vízvezetékszerelő benősülne a szakmába vagy vállalathoz, azonban reflektálok oly leány kezére is, aki hozományával önállósításhoz segít. »Helyben vagy vidéken« jeligére a kiadóba.” Más esetben a korban igen biztos anyagi háttérrel és presztízzsel rendelkező államvasútnál dolgozó férj jó partinak számított: „Egy államvasúti mozdonyvezető nőül veszi azt a csinos 25-30 közötti evangélikus vagy református hajadont, vagy gyermektelen özvegyet, kinek bútorozott lakása vagy hozománya van. Teljes című leveleket »Gőzös« jeligére a kiadóba.” Akinek netán valamilyen, a társadalom szemében szégyenfolt esett a múltján, mindezt nem röstellte már a hirdetésben is tisztába tenni: „Önhibáján kívül válófélben lévő 38 éves önálló izraelita kereskedő – egyébként korrekt úriember – óhajtana megismerkedni későbbi házasság céljából gazdag 20-25 éves, szép, fess, finomlelkű, művelt, barna úrileánnyal, kivel […] üzletileg társas viszonyba lépne. […] »Keresem az elveszettet« jeligére a kiadóba.”

Az időszak másik, a házassági hirdetések szempontjából releváns hetilapja a Budapesti Hírlap. „A Budapesti Hírlap 1881-ben a Pesti Hírlapból – az azt kiadó Légrády testvérekkel való összezördülés után – kivált a szerkesztőség egy része, és Csukássi József vezetésével ők alapították meg a Budapesti Hírlapot (a második újságot ezen a néven), amely 1938-ig jelent meg, mint konzervatív sajtóorgánum.” – írja az Arcanum. Nem olyan bőségesen, de itt is olvashatunk házassági hirdetéseket, ám inkább az iparosok tollából; koránt sem rejtve véka alá a leendő házassághoz fűzött gazdasági előnyöket.

Házasság céljából megismerkednék csinos özveggyel. Kőművesmester és házfelügyelő vagyok. 20,000 koronával rendelkezem. Leveleket »Jövő« jeligére a Rákóczi út 81. tőzsdébe kérek.

Hölgyeim! Körjegyző. 42 éves agglegény nőül venne 28-36 éves molett úrileányt vagy gyermektelen özvegyet. Leveleket a hozomány megjelölésével »Dunántúli« jeligén a kiadóba. Teljes diszkréciót biztosítok.

Kisbirtokosnő hűséges felesége lenne idősebb úrnak. Leveleket »Boldogtalan« jeligére a kiadóba.

Negyvenhárom éves keresztény özvegy nagyiparos vagyok, teljesen berendezett komplett háztartással, vagyonom félmillió, jóérzésű, házias feleséget keresek. Leveleket »Nagyiparos« jeligére a kiadóhivatalba.

Természetesen a házasságkötésre specializált közvetítők is bekapcsolódtak a hirdetők közé: „Házasulandó? Forduljon bizalommal Davidovics Ferenc intézetéhez, Erzsébet körút 17. Előjegyezve hölgyek, urak szerény vagyontól több millióig. Kérje 201-es kimutatást adatokkal, arcképekkel.” A profizmus jele, hogy arcképpel ellátott jelentkezéseket kér a közvetítő cég, korábban pusztán lakcím megadása volt a kritérium. Az ember szinte már látja is lelki szemei előtt az édesanyákat és nővéreket az eladó lánnyal letérni a sétatérre vezető útról, hogy meglessék a jövendőbeli lakóhelyét, következtetve arról az előttük álló közös életre. „Házasságot gyorsan sikerrel köthet Hegedűsné által, Garay utca kilenc.” S azonnal csengenek fülünkben az ismert sorok: „Ne a nőt nézze, az ékszert! Vámház körút 9…”

Az igazi csemegéket azonban nem is a házassági, hanem a pletykákra okot adó és azokban rendkívül gazdag levelezési rovat szolgáltatja, ahol valóban lehullnak az erkölcsi láncok:

Szép Babám! Nem tudok már tovább ellent állni és írok neked – pedig nagyon megharagudtam utolsó leveledért, mert éppen ellenkezőleg cselekedtél, mint ahogy én kívántam, hiába az asszonyi természet a felesleges bizalmaskodás. De most ez esetben talán nem csalódtál, amint drága édes megemlékezéseidből látom. Szeretlek! Imádlak! És nagyon vágyom utánad, tegnapi édes sziluetted hogyne ismertem volna meg és hogyne emlékeztem volna vissza mindazokra az édes percekre, amit együtt töltöttünk. Oly rég volt az már, hogy talán csak álomnak gondolnám, ha a szívem nem minden percben emlékeztetne reá, hogy igaz, nagyon is igaz volt. Postán nem írok, de te küldj akár a régi címen, akár rendes úton (ha mindegy) mielőbb levelet a téged nagyon szerető és utánad epedő K-dnak.

Bár a szerelem és a boldog házasság utáni vágy nem új a nap alatt, az 1920-as években kezdődik el az a változás, amelynek eredménye az új, modern, budapesti nő képe, aki bár eldobja a fakanalat, nem árt, ha azzal egy jómódú örököst talál szíven.

Jász Borbála filozófus, művészettörténész, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszéken a Budapest világváros és a Trend és stílus tantárgyak oktatója.