2020. jan 29.

Erkölcs és előítéletek (1. rész)

írta: BME FTT
Erkölcs és előítéletek (1. rész)

Elliot Aronson A társas lény c. könyvében csak a negatív előítéletekkel foglalkozik, s olvasói úgy vélik, jó oka van erre: ezek jelentenek problémát. Meghatározása szerint az előítélet „ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben – olyan attitűd, amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul.” Látni fogjuk: a pozitív előítélet, az elfogultság sem érdektelen, sőt, nagyon is figyelemre méltó jelenség.

Gordon W. Allport egy terjedelmes monográfiát szentelt az előítélet vizsgálatának, amelyben szellemes példán világítja meg annak lényegét. Felteszi a kérdést, hogy miért tisztelik az amerikaiak (értsd: angolszász amerikaiak) Abraham Lincoln elnököt, illetve hogy miért utálják a zsidókat. A válaszból kiderül, hogy az elnököt ugyanazon tulajdonságokért tisztelik, amelyekért a zsidókat hibáztatják; igaz, ez utóbbiak esetében „kevésbé dicséretes” kifejezéseket használnak.

Vegyünk egy másik példát. „Mi születésünktől fogva zsidók vagyunk, nem bűnös pogányok” – olvashatjuk Pál apostol egyik levelében. Több szempontból is figyelemre méltó kijelentés, amely rávilágít az előítéletek természetére. Ám nem árt óvatosnak lenni, leveleiben egymást kizáró állításokkal is találkozunk.

Valentin de Boulogne: Pál levelet ír (Museum of Fine Arts, Houston)

 

(1.) A pogányok bűnösek, írja, vagyis a mondat egyértelműen erkölcsi ítélet. Az előítéletek között előkelő helyet foglalnak el az erkölcsi tartalmúak. Ráadásul a nem erkölcsieknek is többnyire van morális felhangja, konnotációja.

(2.) Ők bűnösek, mi nem vagyunk azok. Állítása explicit módon két ítéletet tartalmaz, egy pozitívat magunkról, s egy negatívat másokról. Az előítéletes gondolkodásra fölöttébb jellemző a kettős mérce, többnyire implicit módon. A „másokról” alkotott ítélet kimondatlanul is mindig tartalmaz egy vele ellentétes tartalmú önértékelést. És többnyire – ami nem meglepő – pozitív önértékelést fejez ki. G. W. Sumner etnocentrizmusnak nevezi azt a szemléletet, „amikor az egyén számára saját csoportja mindennek a középpontja, s minden egyebet ehhez mér, ennek alapján rangsorol.” Ez az, amiért a pozitív előítéletek nagyon is figyelemre méltóak. Többnyire teljesen megalapozatlan önértékelésről tanúskodnak. 

(3.) A mondat általános érvényű, minden zsidóra, illetve pogányra vonatkozik, megkülönböztetés nélkül. Hogy félreértés ne legyen, itt nem véletlen elszólásról van szó, Pál az utóbbiakról mondottakat megokolva is kifejti: a pogányok nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket (más fordításban: kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak). „Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal.” Írja ezt például a görögökről, rómaiakról, ma is hivatkozási alapként szolgáló etikai elméletek, morális értékrendek kidolgozóiról.

(4.) A zsidó és pogány szembeállítása is tanulságos. Másutt a Krisztusban hívőket állítja szembe a pogányokkal. A zsidó szó egyszerre utal vallásra és etnikumra is, a pogány a vallási különbségre. Előfordul Pál leveleiben a zsidó és a görög szavak párosítása. is A vallási, illetve etnikai különbségekre utaló kifejezések váltogatása, keveredése Pál számára természetes. Ne feledjük: abban az időben jellemzően minden etnikumnak saját, a többitől eltérő vallása volt. Mind a vallási, mind az etnikai különbségek önmagukban is táptalajai az előítéleteknek, találkozva egymást erősítik. Főleg, ha arra gondolunk, hogy az etnikai, vallási, nyelvi, kulturális és társadalmi-politikai különbségek általában halmozottan fordulnak elő. Ugyanakkor Pál apostol legnagyobb érdeme a felülemelkedés az etnikai előítéleteken. „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban." Vagyis paradigmát, kritériumot váltott, az etnikai hovatartozás helyett a Krisztusban való hit lett az új vízválasztó. Egy partikuláris értékrendet elvetett, s egy annál egyetemesebbet hirdetett meg – voltaképp ezzel és a mózesi törvények felmondásával vetette meg a kereszténység alapját. Ugyanakkor tény, hogy ez az elvileg egyetemes értékrend a gyakorlatban nagyon korlátozottan működött.

(5.) Külön is említendő az erkölcs és vallás összekapcsolása az idézett mondatban. Az a gondolat, hogy a „pogányok” morális érzékkel sem rendelkeznek, azt jelenti, hogy az erkölcs voltaképp egy meghatározott vallás függvénye. E gondolkodásmód mögött nem nehéz felismerni az ószövetségi hagyományt: jog, erkölcs és vallás szerves egységét. Ebből természetesen nem következik logikailag az, amit Pál állít, ám a morális és vallásos okfejtések nem éppen logikai erősségükről nevezetesek.

 

Erkölcs és vallás

Erkölcs és vallás között történetileg szoros kapcsolat alakult ki, olyannyira, hogy az erkölcs valláserkölcsként jelent meg több kultúrában, civilizációban is. Mint Allport írja, a vallás a csoport kulturális hagyományainak egyik tartóoszlopa. Ezt példázza a zsidó-keresztény tradíció is. A Biblia a keresztény hívők számára erkölcsi etalon. Más olvasatban ugyanakkor szinte kimeríthetetlen példatár, bármiről van szó. A Biblia ugyanis hűen és részleteiben tükrözi annak a kornak és az adott közösségnek a gondolkodásmódját, értékrendjét, így spontán ítélkezését is. Jelen témánk (az erkölcsi előítéletek) esetére is érvényes ez a megállapítás. Jézus egy helyütt azt mondja: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni.” Ugyanő mondja a gazdagokról, hogy nehezebb bejutniuk a mennyországba, mint a tevének átmennie a tű fokán. Ezt az attitűdöt tükrözi a gazdag emberről és a szegény Lázárról szóló példázata is. Ez még úgy-ahogy elmegy – a vagyon is lehet személyiség-romboló, bűnök forrása –, bár kétségtelen, hogy szociális előítéletet tükröz. Viszont a farizeusokról nagyon kemény ítéletet mond, holott a korabeli zsidóságnak morális integritását tekintve példaadó rétegéről van szó. Nem tekinthető véletlennek, hogy a keresztény erkölcsiség egyik megalapozója, Pál épp közülük került ki. Annyit mindenképp leszögezhetünk, hogy a vallások s a vallási alapú erkölcsi tanok egyáltalán nem mentesek az előítéletektől – ellenkezőleg, gyakran tárházai és éltetői azoknak.

07_1.jpg

Michelangelo: A bűnbeesés és kiűzetés (freskó, Sixtus-kápolna, Róma)

A Bibliában egyébként nemcsak vallási, etnikai és szociális előítéletekkel találkozunk. Külön figyelmet érdemelnek például a nemekkel kapcsolatosak, amelyek szinte az egész korpuszra jellemzőek. A teremtéstörténet Évának, a nőnek tulajdonítja az eredendő bűnt, amelyről Sirák könyvében azt olvashatjuk, hogy „az asszonytól indult útjára a vétek”, és hogy „a legnagyobb gonoszság a nő gonoszsága”; a Példabeszédek könyvének visszatérő motívuma az óvás a rossz nőktől (asszonyoktól); a Prédikátor könyve szerint ezer között egy igaz férfi található, de asszony az összes között sem, és a halálnál is keserűbb dolog az asszony, aki olyan, mint a hurok, a szíve háló, a karjai bilincsek… Az Újszövetségben mindez normatív módon, a nők (asszonyok) korlátozásában köszön vissza: „Mint a szentek minden közösségében, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja” – írja Pál, aki egyébként nemet mondott a mózesi törvényekre. Vagy másutt: „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti szeretetből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak.” Egyúttal kijelöli a nők szerepét is: az asszony, aki bűnbe esett, azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és tisztességben. Ismereteink szerint a Biblia minden sorát férfiak írták. Ezt a szövegek tartalma is alátámasztja. 

A nőkkel kapcsolatos előítéletek a legtöbb tradicionális társadalomban jelen vannak, ám jellemzően inkább képességeikkel és rendeltetésükkel, szerepükkel kapcsolatosak. Egyértelmű, hogy ennek is van negatív erkölcsi felhangja. Továbbá, rendkívül szilárdan tartják magukat. Itt érjük be egyetlen, időben hozzánk közeli példával. Nietzsche – a keresztény erkölcsi tanítás és Pál apostol engesztelhetetlen kritikusa – írja: „A »férfi és nő« alapproblémájában … egyenlő jogokról, egyenlő nevelésről, egyenlő igényekről és kötelezettségekről álmodozni: a lapos gondolkodás tipikus jele … Ellenben a férfi, akiben mélység van, … mindig csak keletiesen gondolkodhat a nőről: birtoknak kell felfogni a nőt, elzárható tulajdonnak, valaminek, ami szolgálatra rendeltetett, s ebben teljesíti be önmagát”. Újabban művelni akarják, s ezzel „mindennap hisztérikusabbá teszik és képtelenné első és utolsó hivatására: hogy erőteljes gyermekeket szüljön.” Ez a gondolat manapság is kísért.

Az előítéletes gondolkodásnak, s még inkább annak, hogy az előítéletek milyen mértékben válnak tettekké, fokozatai vannak. Erről majd legközelebb …

 

Források:

  • Biblia
  • F. W. Nietzsche: Jón és gonoszon túl, Attraktor, 2017.
  • Gordon W. Allport: Az előítélet, Gondolat, Bp. 1977.
  • Elliot Aronson: A társas lény, KJK, Bp. 1978.
  • William Graham Sumner: Népszokások, Gondolat, Bp. 1978.

Képek forrása:

Szabó P. Imre a BME GTK Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Vallás és ember tantárgy oktatója.

Szólj hozzá

előítélet erkölcs társaslény