Kihágás és kizárás a Királyi József Műegyetemen!

Az embernek minden baja abból származik, hogy nem tud nyugodtan megmaradni a szobájában.

– hogy Blaise Pascal (1623-1662) állítása mennyire igaz, azt nem tudjuk, egy azonban bizonyos: a francia filozófus bölcseletét megfogadva a Királyi József Műegyetem (mai nevén Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) öt hallgatója elkerülhetett volna egy szerencsejáték botrányt. Az 1930-as kihágás részletei mára talán feledésbe is merültek volna, ám a BME levéltárában fellelhető dokumentumok megörökítették az esetet, így majd száz év elteltével is betekinthetünk egy korábbi kor történéseibe.

A kihágásról készített jelentés, illetve István Rektori Tanácshoz intézett levele

 „Tiltott szerencsejátékot űztek”

- írja április 7-ei jelentésében az egyetem mérnöki és építészi osztályának dékánja a rektornak. 1930. március 4-én az akkori gondnok rulettezésen kapott öt mérnökhallgatót: Sz. Pált (harmadéves), Cs. Lajost (elsőéves), Sz. Zuárdot (harmadéves), V. Istvánt (elsőéves) és P. Mihályt (harmadéves). Ugyan tettenéréskor Sz. Zuárd próbálta egy asztal fiókjába elzárni a rulettet – amely Cs. Lajos tulajdona volt –. de a gondnok észrevette őket, és az esetet azonnal jelezte a „Méltóságos Dékán Úr”-nak: 

Tisztelettel jelentem, hogy a III. éves mérnök hallgatók K. I. 19. sz. rajztermében az utóbbi időben roulette játék folyt. F. hó 4.én d. e. 11 órakor végre a roulette játékosokat tetten érték. 

A dékán az ügy kapcsán azonnal vizsgálatot indított, melynek eredményeiről egy hónap múlva beszámolt a rektornak. Jelentéséből megtudhatjuk, hogy a gondnok mellett B. János, J. István, B. Miklós és S. Miklós harmadéves mérnökhallgatók, valamint F. József altiszt is úgy tudta, hogy a rajzteremben rulettezés folyt. Két elsőéves egyetemista – Cs. Lajos és V. István – be is vallották, hogy március 4-én délelőtt, a harmadéves mérnökhallgatók rajztermében „tiltott szerencsejátékot űztek” (66-ost), de azt tagadták, hogy ruletteztek volna. Cs. Lajos szintén tagadta, hogy F. József el akarta volna tőle venni azt a körcikkekre beosztott papírlapot, amelyet az altiszt rulettgépnek nevezett, S. János pedig állította, hogy „a farsangi szünet után a rajzasztala fiokjának fenekén egy furt lyukat vett észre (sic!)”. Ezen a ponton a dékán jelentésében megjegyezte, tettenéréskor az egyik hallgató éppen S. János fiókját tolta vissza a helyére. A kar vezetője végül javasolta, hogy a „meglazult rajztermi fegyelem helyreállításának biztosítására” két félévre zárják ki az egyetemről Cs. Lajost és V. Istvánt.

„Méltóságos Rektori Tanács!”

A kilátástalannak tűnő helyzet ellenére az egyik hallgató azonban úgy döntött, felveszi a harcot, és nem hagyja olyan könnyen, hogy csak úgy elküldjék az egyetemről. Ezért V. István április 16-án tollat ragadott, majd papírra vetette kérelmét a Rektori Tanácsnak, hogy engedjék el büntetését:

Kérésemet bátor vagyok azzal indokolni, hogy a szerencsejátékban nem vettem részt és a Méltóságos Dékán Úr előtt tett vallomásomat rosszúl (sic!) értelmezett kollegialitásból tettem azt gondolva, hogy ezzel más kollégáimon segítek.

István utólag elítélte a vallomását, amelyért bocsánatot is kért a Rektori Tanácstól, majd hozzátette: 

Kérésem támogatásául még azt is felhozom, hogy atyám menekült reálgimnáziumi tanár, akire nézve kizárásom úgy anyagilag, mint főképen (sic!) erkölcsileg súlyos következményekkel járna. 

A mérnökhallgató végezetül megígérte levelében, hogy a Rektoi Tanács határozatát erkölcsi és tanulmányi tekintetben egyaránt meg fogja hálálni, ám mindez a legkevésbé sem hatotta meg a dékánt: a rektornak intézett, május 21-ei levelében elmondta, hogy kihallgatta a két mérnökhallgatót, és

nem merült föl oly momentum, mely a fegyelmi itélet (sic!) megváltoztatását indokolttá tenné, miértis javaslom a kimondott fegyelmi ítélet végrehajtását.