Az emberiség történelme során számos vallási és filozófiai irányzat keletkezett már és tűnt el, így azokról az irányzatokról, amelyek manapság is léteznek, elmondható, hogy kiállták az idő próbáját, azaz olyan eszméket kínáltak, amelyekkel sokféle korszak embere volt képes azonosulni. A jelenleg is élő hagyományként működő világvallásokról mindez kétségkívül elmondható, és ezek közé tartozik a buddhizmus is. Pedig amikor a történelmi Buddha elkezdte tanítói tevékenységét, egyáltalán nem volt előre látható, hogy a számos korabeli filozófus és vallási vezető közül pont az ő tanításából lesz majd világvallás, és egyben világszerte tanulmányozott filozófiai rendszer. Így jogosan vethető fel a kérdés: vajon mi volt az oka a buddhizmus elterjedésének?

Buddha szobor (Borobudur, Indonézia)

Erre a kérdésre nem lehet egyszavas választ adni: valószínűleg több tényező szerencsés együtthatásának volt az eredménye, hogy a Buddha eszméiből nagy hatású filozófiai rendszer és világvallás lett. Ugyanis amikor Gautama Sziddhártha, a későbbi Buddha megszületett, már eleve pezsgő szellemi és filozófiai élet jellemezte Indiát. A hagyományos brahmanizmust egyre többen kezdték kritizálni, sokakat felháborított a papi kaszt kiváltságossága, és úgy gondolták: a magukat felsőbbrendűnek tartó papok kizsákmányolják a többi kasztot. Ebből kifolyólag kezdett megrendülni a papokba és az általuk hirdetett vallási-filozófiai nézetekbe vetett bizalom. Amikor Sziddhártha az apja királyi palotájából remeteségbe távozott, már egyre több képviselője volt az úgynevezett srámana tradíciónak. A srámanák olyan remeték és aszkéták voltak, akik elfordultak a hagyományos brahmanista vallási és társadalmi keretektől, és azt vallották: a társadalomtól elszakadva, remeteségben érhető el a megvilágosodás, amely egyben a szenvedés végső megszüntetése.

Sziddhártha, miután remeteségbe vonult, jóga mesterekhez szegődött tanítványul. A történet szerint megtanult mindent a mestereitől, amit csak lehetett, de elégedetlen volt az eredménnyel, így egyedül folytatta tovább az útját. Aztán végül a remeteségbe való távozása után hét évvel elérte a megvilágosodást, és utána hamarosan elkezdett nyilvánosan tanítani. Először azt az öt remetét győzte meg a tanairól, akiket korábban a jóga-tanítóknál ismert meg, majd pedig a többi srámana között szerzett követőket. A fennmaradt források szerint gyorsan elkezdett terjedni a Buddha – korábbi nevén Sziddhártha – tanítása: a családtagjai, a rokonai, majd mások is egyre nagyobb számban a követőivé váltak. Vajon mi lehetett ennek az oka?

Forrásaink arra utalnak, hogy két fő okot különböztethetünk meg: az egyik a Buddha társadalmi hatású új nézetrendszere, a másik pedig karizmatikus egyénisége.

Egyrészt a Buddha a meglévő társadalmi és filozófiai problémákra reagált: olyan elveket hirdetett, amelyekre a színrelépésekor nagy igény volt. Ezek között elsőként említhetjük azt, hogy élesen kritizálta a papi kaszt által hirdetett hagyományos vallási-filozófiai nézeteket: határozottan kijelentette, hogy az áldozati rítusoknak és egyéb szertartásoknak semmi hasznuk nincs, sem a halálunk előtti, sem az azutáni létezésünkre nézve. Így haszontalan a papok szolgáltatásait igénybe venni, és saját jószágokat feláldozni, vagy fizetni azért, hogy papok elvégezzenek bizonyos rítusokat valakinek a jóléte vagy lelki üdve érdekében. A Buddha ezenkívül a brahmanista hagyománnyal szemben azt hirdette: a papi kaszt nem kiváltságos, és a megváltó tudáshoz bármilyen származású és nemű ember hozzájuthat.

Térkép - ahol a Buddha tanított

Ugyanakkor amellett, hogy erős kritikát fogalmazott meg a hagyományos társadalmi-vallási keretekkel szemben, sok elemet megtartott ebből a hagyományból. Elfogadta a karma tanát és azt az általánosan elterjedt nézetet, amely szerint az élet szenvedés, és a megváltó tudás megszerzése az újraszületések szenvedésteli körforgásától való eloldódást eredményezi. Amit a buddhizmus fő célkitűzésnek tekint, az valójában olyan cél, amely az ind filozófiai rendszerek többségében már jelen volt a Buddha előtt is. A Buddha annyiban volt forradalmi jelentőségű, hogy új módszert, és egyben új filozófiai rendszert dolgozott ki a megváltás eléréséhez. És mivel nem rúgta fel teljesen a hagyományokat, olyan gondolati rendszert dolgozott ki, amely érthető volt azok számára, akik abban a hagyományban nőttek fel.

A másik fő oka annak, hogy a buddhista tanok széles körben elterjedtek, az, hogy a Buddha minden valószínűség szerint kiemelkedően karizmatikus egyéniség volt. Számos buddhista szöveg megemlíti, hogy kitűnt személyes kisugárzásával, és nagy hatást keltett megjelenésének fegyelmezettségével, barátságosságával és világos, választékos beszédmódjával. Sok forrás arra utal, hogy a Buddha – mai kifejezéssel élve – az érveléstechnika mestere lehetett: rendszeresen folytatott vitákat a rivális filozófiai iskolák vezetőivel és követőivel, és meggyőzően adta elő a saját nézeteit a másik fél állásfoglalásával szemben. Sok esetben meggyőzte a vitapartnereit arról, hogy az ő tanítójuk tudása hiányos vagy téves, míg ezzel szemben ő birtokában van a megváltó tudásnak.

Mindezek mellett a Buddha kitűnő pedagógus hírében állt: mindenkihez azon a szinten beszélt, amilyen szinten az illető fel tudta fogni a tanítását, így különböző embereknek akár meglehetősen különböző válaszokat adott ugyanazokra a kérdésekre. Sok esetben példázatokban beszélt, amelyek közérthetők voltak a filozófiában járatlanok számára is, illetve olyan témákról tanított, amelyek mindenkit érintettek. Ilyen meglátása volt például az, hogy az érzékszervi örömök előbb vagy utóbb mindenképpen szenvedést okoznak:

Úgy van ez, Mágandija, mint hogyha volna egy leprás, akinek testét fekélyek borítják, tagjai elgennyedtek, férgek rágják, körmével véresre vakarja sebeit, és parázzsal telt gödör mellett próbálja szikkasztani testét. De minél inkább próbálja parázzsal telt gödör mellett szikkasztani testét a leprás, akinek testét fekélyek borítják, [...] annál jobban elmérgesednek, elgennyednek, bűzhödnek sebei. Mégis bizonyos élvezetet, enyhülést talál abban, hogy viszkető sebeit vakarja. Ugyanígy vannak az élők, akik érzéki örömökön csüggenek, érzéki örömök szomja emészti őket, érzéki örömök lázától sorvadnak, és az érzéki örömök rabjai.

Maddzshima-Nikája 75. (Vekerdi József fordítása) 

Nem lényegtelen szempont, hogy a Buddha nem a művelt rétegek nyelvén, hanem a tömegek által beszélt köznyelven beszélt, amivel eleve olyan irányba tett lépéseket, hogy széles körben elterjedjen a tanítása: a célközönsége tehát nem a filozófusok szűk köre volt, hanem az egész társadalom. Ezzel szorosan összefügg, hogy az elsődleges célja nem az volt, hogy elvont metafizikai elméleteket, hanem hogy új módszert, azaz egyfajta életmódot hirdessen, amely követése által bárki megszabadulhat a szenvedéstől. Erre utal a következő beszéd:

Szerzetesek, vannak balgatag emberek, akik szó szerint megtanulják a Tant, azonban noha szó szerint megtanulták a Tant, a tanítások értelmét nem fogják fel. [...] Csupán ellentmondás kedvéért és vitatkozás kedvéért tanulják meg a Tant, de a lényeget, aminek kedvéért a Tant tanulni érdemes, a Tan lényegét nem értik. Az ilyen embereknek a helytelenül felfogott tanításokból nyomorúságuk és szenvedésük származik hosszú időre. És miért? Azért, mert helytelenül fogták fel a tanításokat, szerzetesek. Úgy van ez, szerzetesek, mint hogyha egy kígyót kereső, kígyófogásra induló kígyóvadász meglátna egy nagy kígyót, és a törzsénél vagy a farkánál fogva ragadná meg, s ekkor a kígyó rátekerőzne, és a kezébe vagy a karjába vagy más testrészébe marna, és ő belehalna a harapásba, vagy halálos kínokat szenvedne. És miért? Azért, mert helytelenül fogta meg a kígyót, szerzetesek.

Maddzshima-Nikája 22. (Vekerdi József fordítása)

Ugyanakkor abban, hogy a buddhizmus nemcsak Indiában terjedt el, hanem később világvallássá vált, jelentős szerepe volt a nagyfokú alkalmazkodóképességének. Amikor a buddhizmus a külkereskedelmi kapcsolatok révén elkezdett terjedni idegen földön, azért tudott meggyökerezni az eredeti kultúrájától meglehetősen eltérő országokban is, mert volt benne annyi rugalmasság, hogy magára vegye az adott országok kulturális hagyományait és alkalmazkodjon a társadalmukhoz.

Ennek kitűnő példája, hogy azokban a kultúrákban, amelyeknek nem képezte részét az erdei remeteség vagy a cölibátuson alapuló szerzetesség, elfogadottá vált, hogy nemcsak remeték, hanem világi életet folytató civilek is elérhetik a megvilágosodást. Továbbá a buddhizmus magasfokú alkalmazkodóképességét mutatja az is, hogy a különböző országokban képes volt magába olvasztani az adott kultúrák hiedelemrendszerét, így például Tibetben számos elemet átvett az ottani sámánista bön vallásból, míg Japánban sintóista elvekkel keveredett. E jelenség ellenpéldájaként említhetjük a dzsainizmust, amely bár sok tekintetben hasonló tanokon alapult, mint az eredeti, észak-indiai buddhizmus, mégsem vált világvallássá, mivel nem alkalmazkodott az indiaitól eltérő kultúrákhoz, és megőrizte a kezdetektől fogva is fennálló, erősen aszketikus szellemiségét.

Buddhista imazászlók (Tibet)

A buddhizmus mai nyugati elterjedése az előbbieknek megfelelően annak köszönhető, hogy a Nyugatra érkezett buddhista tanítók és irányzatok olyan életfilozófia és életmód követését hirdetik, amely kompatibilis a mai nyugati életvitellel is. A buddhizmus nem térítő, így képviselői rendszerint azt hangoztatják: nincs olyan életszemlélet, vallás vagy életmód, amely kizáró viszonyban állna azzal, hogy valaki buddhista gyakorlatokat folytasson, tehát a buddhizmus útja bárki előtt nyitva áll. Emögött értelemszerűen az a gondolat húzódik meg, hogy nem célkitűzés, hogy a mai nyugati országokban hivatalos államvallássá tegyék a buddhizmust, ugyanakkor sokan úgy vélik: a buddhizmus tud adni valamit a mai nyugatiaknak úgy is, hogy követőinek nem kell megtagadniuk a saját hazájuk kulturális hagyományait és értékeit sem.

A teljes történethez hozzátartozik, hogy a buddhizmus az eredeti hazájából időközben szinte teljesen eltűnt, aminek egyik fő okaként a 12. századi észak-indiai muzulmán inváziót szokták megjelölni. Ekkor az újonnan érkező – és a vallási tolerancia elvét egyáltalán nem ismerő – hódítók teljesen kiirtották a buddhista kolostorok lakóit és maradéktalanul felégették az épületeiket. Viszont addigra már meghonosodott a buddhizmus számos délkelet-ázsiai országban, így a nyugati kultúrába végül egyéb ázsiai népek – többek között japánok, kínaiak, thaiok, vietnamiak – közvetítésével jutott el. Tehát leegyszerűsítés lenne úgy beállítani a buddhizmust, mint ami töretlenül és egyenes irányban haladt afelé, hogy világvallássá váljon, illetve ezt a státuszát megőrizze hosszú évszázadokon át. Nemcsak a középkorban, de az ókorban és a modern korban, és a szó szoros értelmében napjainkban is találhatunk nem kevés példát a buddhizmus üldözésére, többnyire olyan országokban, ahol jelentős történelmi hagyományai vannak a buddhizmusnak.

Daigo-ji buddhista templom (Japán)

A buddhista filozófia kiemelt részét képezi az a tanítás, amely szerint a világ folyamatos változásban van, és a pillanatok szakadatlan folyása megállíthatatlan. Valójában csupán pillanatnyi állapotok – fizikai és mentális folyamok – léteznek, amelyek mögött nem létezik semmi olyan további dolog, amelynek a tulajdonsága lenne a változás. Azaz végső soron nem helyes azt mondanunk, hogy a világ folyamatosan változik, hanem helyesebb az a kifejezés, hogy a változások szakadatlan folyama az, amire mi világként tekintünk. A világvallásokkal kapcsolatban ezt úgy értelmezhetjük, hogy nincsenek abszolút értelemben vett világvallások: változó, hogy mikor milyen vallásnak mennyi követője van, illetve mikor bukkan fel és tűnik el a Föld színéről egy-egy vallás.

Mi olyan korban élünk, amikor öt világvallást tartunk számon, de ez néhány ezer évvel ezelőtt másképp volt, és valószínű, hogy idővel – és ebben a dinamikusan rohanó és politikai feszültségekkel teli világunkban talán nem is olyan sokára – változni fog. A kérdés csak az, hogy milyen irányba: ugyanis ahogy korábban a Buddha színrelépésével kapcsolatban említettem, egy vallás nem csupán metafizikai nézetek halmazából áll, hanem egy adott vallás követése elválaszthatatlan bizonyos társadalmi és erkölcsi értékrend elfogadásától, és bizonyos életmód követésétől, ez pedig vallásonként akár meglehetősen különböző is lehet.

Bekő Éva a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte a BA-szintű tanulmányait, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen szerzett filozófia szakos MA-képesítést. Jelenleg a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolájának a hallgatója, a kutatási területe az elmefilozófia és az ind filozófia.