A Disztópia és közgazdaságtan (2018) címmel tavaly megjelent könyv a Routledge Kiadó közgazdaságtant és popkultúrát elegyítő interdiszciplináris sorozatának első kötete. A márciusban megjelent könyvet azóta három másik követett, Broadway és közgazdaságtan (2018. június), Napjaink filmjei és a közgazdaságtan (2018. június), valamint Szuperhősök és közgazdaságtan (2018. július) címmel. A vállalkozás újszerűsége miatt látatlanban sem a laikus sem a szakértő olvasó nem tudja igazán megítélni, hogy mit várhat az első kötettől, hogy kit és milyen módon kíván megszólítani a patinás kiadó új sorozatával.

A laikus számára a könyv pusztán címe alapján komolytalannak tűnhet. Mégis mi köze van a disztópiának a közgazdaságtanhoz, egy szaktudományhoz? De a közgazdaságtan-történésznek talán felsejlik, hogy megbecsült közgazdászok igen sokat tettek a disztópiák megszületéséért. Mielőtt még absztrakt szinten elegáns, de a gyakorlatban gyakran katasztrófához vezető elméleteikre gondolna, egy mélyebb összefüggésre  is felhívnám a figyelmet. Az utópia ellentétpárjainak, a kakotópiának és a disztópiának a megszületése két közgazdász, Jeremy Bentham és John Stuart Mill nevéhez fűződik. Bentham az ideális állam, az utópia ellentétpárját nevezte el kakotópiának (1818), Mill pedig egy parlamenti vita során a kormányzat egyik szakpolitikai javaslatát nevezte disztópikusnak (1868), vagyis túl rossznak ahhoz, hogy megvalósítsák. Ha ilyen vagy ehhez hasonló visszatekintést, netán a disztópikus irodalom és a gazdasági gondolkodás metszetének történeti elemzését várja a könyvecskétől, csalódni fog. Ez a könyv nem szakembereknek íródott.

Elsődleges célközönsége a legújabb disztópikus filmsorozatok és regények rajongótábora, közülük is azok, akik életükben egyetlenegy közgazdaságtan kurzuson sem vettek részt. Bár sem a szerkesztők, sem az egyes fejezetek szerzői nem teszik explicitté, a könyvecskét elsősorban a közgazdaságtannal éppen ismerkedni kívánók forgathatják megelégedéssel. A kötet népszerű disztópikus filmsorozatok és regények elemzésén keresztül világít rá alapvető közgazdasági fogalmakra és definíciókra, ezzel bevezetve az újoncokat a közgazdaságtan világába. Teszi mindezt olvasmányos, bár kissé talán túlságosan is kisiskolás, szájbarágós módon. Humorral vagy olvasót magával ragadó stílussal csak nyomokban találkozhatunk. Aki utóbbira vágyik, annak érdemes inkább Todd Buchholz: Új ötletek halott közgazdászoktól (1998) vagy Stephen D. Levitt és Stephen J. Dubner Lökonómia-trilógiáját (2005, 2009, 2014) forgatnia. Aki viszont váratlanul a padsorok között találja magát egy közgazdaságtan kurzuson, és nehézségei akadnak a tananyaggal, megbízható és hasznos barátra lelhet a könyvecskében.

A könyv szerkesztett kötet. A fejezetek különálló, egymástól függetlenül olvasható tanulmányok. Utóbbi előnye, hogy nem kell feltétlenül sorban haladnunk a fejezetekkel. Hátránya viszont, hogy ugyanazok a témák, alapfogalmak és definíciók többször is előkerülnek az egymást követő fejezetekben. Az olvasóban akaratlanul is felmerül a kérdés, hogy vajon nem lett volna-e jobb megoldás a könyvet – különösen didaktikus jellege miatt – inkább fokozatosan nehezedő közgazdasági témák és nem disztópiák szerint strukturálni. A tanulmányok szemlátomást semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással azon kívül, hogy szerzőik valamilyen disztópián keresztül magyaráznak el közgazdasági fogalmakat. Bár ez egyes olvasókat zavarhat, a könyvecskét tankönyvként forgatókat kétségkívül segítheti.

Szűkösség és krómosság

A kötetben külön fejezet szól a Walking Dead, a Mad Max – A harag útja, az Éhezők viadala, A beavatott, a Mechanikus narancs és Az utolsó ember a Földön disztópikus világainak gazdasági jellemzőiről, a szereplők motivációiról és döntéshozatali mechanizmusáról. A második, Mad Max – A harag útja című film világát elemző fejezet talán éppen az elemzett világ szélsőségessége és stilizáltsága miatt képes ilyen letisztult képet festeni a tervgazdaságról, a szűkösségről és az erőforrások elosztásának lehetséges módjairól. Max világában a homokon és a kegyetlenségen kívül minden szűkös. Posztapokaliptikus gazdaságuk alapvető termékeit: a vizet, vért, tejet, üzemanyagot és lőszert korlátlan hatalmú hadurak csereügyletei mozgatják az egymástól földrajzilag elszigetelt városállamok között. Felülről irányított, központosított gazdaságuk nem tűr meg semmilyen piaci árucserét az alattvalók részéről, akik csupán végrehajtói, de nem ágensei a gazdasági tranzakcióknak. A hadurak és városállamaik egyértelmű munkamegosztást alakítottak ki, mely egy kivételtől eltekintve  a városállamok nevében is tükröződik: Fellegvár a mezőgazdasági termékek, Gázváros az üzemanyag, Skulófarm pedig a lőszer előállításáról gondoskodik.

Fellegvár a mozifilmből és Gázváros a videójátékból

Egyik sem boldogulhat a másik nélkül, és elegendő egyetlen konfliktus a teljes gazdasági rendszer összeomlásához. Ezzel Halhatatlan Joe, Fellegvár ura is tisztában van. Ezért tesz meg mindent, hogy visszaszerezze a film elején eltulajdonított szállítmányt és vele együtt üzlettársai bizalmát.

A jóllakottak viadala

A harmadik fejezet az Éhezők viadala disztópikus gazdaságát mutatja be. A szerző különösen a makrogazdasági növekedés kérdését járja körül a 12 kerületre osztott Panemben. Bemutatja, hogy a központi kormányzat milyen gazdasági eszközökkel akadályozza meg a kerületek felemelkedését és felettük gyakorolt hatalmának csökkenését. Rámutat többek között arra, hogy a legrosszabb sorban élő farmereket (11. kerület) és szénbányászokat (12. kerület) megfosztották a társadalmi felemelkedés bárminemű lehetőségétől. Mivel nincs szabad kereskedelem, így az általuk előállított többletből nem tudnak plusz jövedelemre szert tenni. De még ha valamilyen úton-módon ez mégis sikerülne, akkor sem tudnák az így megkeresett jövedelemrészt törvényesen tőkévé alakítani, ugyanis nem rendelkezhetnek magántulajdonnal. A munkaerő helyhez kötött, az embereknek nincs lehetősége másik kerületbe költözni munkavállalási vagy más céllal. A kommunikáció és az utazás tiltott, a kormányzat gyakorlatilag az információáramlással együtt az emberek gondolkodását is monopolizálta, így a szűk elit által konstruált valóságot látják és érzik magukénak. Ez a valóság pedig elsősorban nem a gazdasági növekedést segíti elő, hanem az aktuális hatalmi és vagyoni viszonyok fennmaradását.

Zombim, zombim mondd meg nékem, ki a legfittebb a vidéken

A Walking Dead posztapokaliptikus világáról szóló fejezet rámutat arra, hogy bár egy kataklizmikus esemény bizonyos képességeket és készségeket felértékelhet (míg mások ezzel párhuzamosan jelentőségüket veszíthetik), a gazdasági alany lényegi működését alapvetően változatlanul hagyja. A zombi hordák sok mindent megváltoztatnak, de azt nem, hogy milyen módon hozzuk meg döntéseinket. Számba vesszük a lehetőségeket, mérlegeljük az egyes alternatívák előnyeit és hátrányait, majd a legkisebb alternatív költséggel járó mellett döntünk. Ezt a sémát követjük akkor is, amikor arról döntünk, hogy busszal vagy villamossal menjünk a munkahelyünkre, és akkor is, amikor azt latolgatjuk, hogy szamurájkarddal vagy számszeríjjal lenne-e jobb zombira vadászni. Bár a tartalom más, a séma ugyanaz. A jól döntők boldogulnak, a rosszul döntők lemaradnak. Bár mindenki szeretne életben maradni, és senki sem szeretné agyra éhező, csoszogó bioautomataként végezni, ez nem fog mindenkinek sikerülni.

Könnyű a természetes kiválasztódást és a legrátermettebb fennmaradását (survival of the fittest) látni a gazdasági életben való boldogulás mögé. De egyúttal botor dolog is. Az a verseny, amelybe egyesek több milliós adóssággal és kapcsolatok nélkül, míg mások több milliárd dollárral és kiterjedt kapcsolatrendszerrel kezdenek, minden, csak nem igazságos: mintha két versenyző úszó közül az egyiknek üres, a másiknak vízzel teli medencében kellene megtennie a távot. De a Walking Dead arra is rámutat, hogy nem csak, vagy nem feltétlenül a kapitalizmussal van probléma. Ha nincs jelentős különbség az emberek rendelkezésére álló tőkejavakban, akkor más (pl. az erőszak) válik a köztük lévő hatalmi és gazdasági viszony meghatározójává. Egy milliárdos befektető ígérete és Negan szögesdrótos baseball ütője hasonló funkciót tölthet be. Mindkettő egy, a tulajdonosuk erősségét előtérbe helyező rendszer fenntartására és kiterjesztésére használható. Negan egy törvénytisztelő, demokratikus, kapitalista országban egy szempillantás alatt a társadalom perifériáján és talán börtönben találná magát. De ugyanígy járna egy nagytőkés a zombik és pszichopaták által uralt senkiföldjén, ahol erőssége, vagyis pénze és befolyása, hirtelen teljesen értéktelenné válna. Azt, hogy ki mennyire rátermett, nemcsak egyéni teljesítménye határozza meg tehát, hanem a környezet is, amelyben teljesít.

Negan, a Megváltók csoport alapítója és korábbi vezetője a The Walking Dead sorozatban

A Disztópia és közgazdaságtan jó szívvel ajánlható a közgazdaságtannal ismerkedni kívánó, popkultúra iránt fogékony olvasóközönség számára. Különösen a matematika iránt ellenérzéseket tápláló, vagy azzal se veled, se nélküled kapcsolatot ápoló olvasók számára lehet vonzó belépési pont a közgazdaságtan tanulmányozásába. A könyv ugyanis nem tartalmaz egyetlen egy képletet, függvényt vagy diagramot sem. Természetesen utóbbiak mára a diszciplína megkerülhetetlen részét képezik, így a későbbi olvasmányok során előbb-utóbb elő fognak kerülni.

A könyv a közgazdaságtan könnyebben érthető, emberi oldalát mutatja be és ebben kétségkívül kiváló munkát végez. Joggal várható, hogy lesznek olyan olvasók, akiknek érdeklődését felkelti a diszciplína iránt. Különösen a továbbtanulás előtt álló középiskolás diákoknak lehet érdemes belepillantania. Nekik talán pont ez a kis könyvecske fog segíteni a nagy döntés meghozatalában.

Dr. Bíró Gábor István tanszékvezető-helyettes és egyetemi adjunktus a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén. Közgazdaságtan-történettel (1930-40-es évek), tudomány-tanulmányokkal (science studies) és Polányi Mihály gazdasági gondolkodásával foglalkozik. A félévben Áltudomány és tudomány és A társas lény kurzusokat oktat