Négy érv az „X érv az Y mellett” séma ellen, azaz mi a baj a listaérveléssel

A listaérvelés

Az „X (darab) érv az Y (dolog) mellett” (vagy „…ellen”) egy igen népszerű műfaj. Online és nyomtatott sajtótermékekben, blogokon, és általában a publikus térben rengetegszer találkozhatunk a „10 érv a vegán életmód mellett” vagy az „5 érv a torrentezés ellen” típusú szövegekkel – vagy egyszerűen a mennyiség pontos megadása nélkül: „érvek a gyakori kézmosás mellett”. Olyannyira elterjedt sémáról van szó, hogy legtöbb ember számára ez a formátum testesíti meg az ’érvelés’ fogalmát. Ha például azt a feladatot adjuk diákoknak, hogy írjanak (vagy gyűjtsenek) érveléseket, akkor többségében az ilyen sémájú termékeket kapjuk eredményként.

Ezt a sémát az alábbiakban listaérvelésnek fogjuk nevezni. Arra való, hogy mellérendelt, többnyire független fő érveket soroljunk fel, tekintet nélkül mind a sorakozó érvek közti esetleges kapcsolatokra, mind az egyes érvek belső szerkezetére, mind pedig az érvek minőségére. Vegyük most a sémát készpénznek, és alkalmazzuk önmagára: az alábbiakban négy fontos problémát fogunk kimutatni vele kapcsolatban, azaz négy érvet felhozni ellene. Eközben mindvégig feltételezzük, hogy az érvelés logikai igénnyel lép fel, azaz arra való, hogy racionálisan megalapozzon (vagy aláásson) egy álláspontot. (A végén majd kikacsintunk ebből a keretből.)

Probléma 1: egyoldalúság

Az érvek mellérendelt felsorolása egy mérlegelési folyamatra emlékezet, ahol az ember azon töpreng, hogy „megtegyem-e X-et?”, és ezért ’érveket’ sorakoztat fel. Johannes Kepler például, amikor 1611-ben első felesége halálát követően újranősülni készült, tizenegy jelöltből választotta ki a jövendőbelijét hosszas tépelődés és mérlegelés után, érveket latolgatva az egyes hölgyek mellett – és ellen. Ez utóbbi igen fontos, ugyanis a ’mérlegelés’ (ahogy a neve is mutatja) elvileg kétoldalú folyamat, ahol a mérleg mindkét serpenyőjébe gyűjtünk érveket, és csak akkor érdemes döntenünk, amikor látjuk az előnyöket és a hátrányokat egyaránt. Hiszen bármi mellett/ellen lehet állításokat felsorakoztatni, de ha nem vesszük figyelembe, hogy az ellenkező álláspont mellett/ellen milyeneket lehetne gyűjteni, akkor az ilyen hozzáállás önmagában nem alapoz meg kellőképpen egy jó döntést, vagy akár egy „szerintem Y jó/rossz dolog” típusú álláspontot. Sőt, a valódi mérlegelés hiánya éppen azokban az esetekben igazán jellemző, amikor megerősíteni szeretnénk magunkat vagy a másikat egy elköteleződésben, azaz eleve elfogultan állunk a témához ahelyett, hogy nyitott módon igyekeznénk kialakítani az álláspontunkat.

Persze adódik az ellenvetés, hogy ezek az érvelések nem feltétlenül aszimmetrikusak, hiszen az egyes érveink kifejtésekor figyelembe vehetjük a velük szembeállítható lehetséges ellenérveket is – pontosan úgy, ahogy most tesszük. Ez azonban mégsem jelent teljes szimmetriát, hiszen ilyenkor nem közvetlenül az álláspontom kritikája, hanem a mellette felhozott érvek kritikája jelenik meg, vagyis az érvelésem szerkezete és érveim jellege határozza meg az ellenérvek lehetőségeit. Tegyük hozzá azonban, hogy mindez a valódi, élőnyelvi vitában is gyakran így valósul meg, hiszen a megnyilatkozások ott egymásra reagálnak. Mindez azonban nem menti fel a vizsgált formájú, többnyire nem élő vita kontextusában elhangzó érveléseket az itt megfogalmazott korlátok alól.

Probléma 2: mennyiségorientáció

A listaérvelés azt sugallja, hogy egy álláspont alátámasztottsága vagy problematikussága mennyiségi kérdés. Ezáltal viszont elsikkad az érvek minőségének dimenziója. Tegyük fel, hogy egy autóügynök tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy miért kellene megvennem az általa kínált Ferrarit (pl. „kitűnő vezetési élmény”, „státuszszimbólum”, „gyors közlekedés”, „esztétikai gyönyör” stb.). Ha ezzel szemben azt az egyetlen érvet hozom fel, hogy „nincs rá pénzem”, akkor mennyiségi alapon persze az ő érvelése a nyerő, hiszen tíz érv áll szemben az eggyel, ugyanakkor világos, hogy az én egyetlen érvem veri az ő sok ellenérvét, mert az adott döntési helyzetben jóval nagyobb súllyal esik latba, mint az ellenérvek együttvéve.

Itt azt az ellenvetést lehet tenni, hogy az érvek mennyisége könnyen és bárkinek átlátható, a minősége viszont nem. Ez persze jogos, de ez nem jelenti azt, hogy elvileg ne lehetne különbséget tenni erősebb és gyengébb érvek között. Az érvelésekkel foglalkozó szakemberek sokasága fáradozik azon, hogy a „jó érv”/„rossz érv” megkülönböztetést ne pusztán intuitív szinten lehessen alkalmazni, hanem legalább részben explicitté tudjuk tenni azokat a szempontokat vagy feltételeket, amelyek mentén az érvek értékelhetők. Emellett a különböző szakterületek szakértői is mind egyetértenek abban, hogy vannak erősebb és gyengébb érvek egy adott kérdés kapcsán, és ezek a minőségek kellő hozzáértés mellett megítélhetővé válnak. Tehát a fenti ellenvetés nem azt vonja maga után, hogy az érvek mennyisége igenis döntő szempont, hanem azt, hogy a minőségre vonatkozó szempontok jóval kevésbé közismertek és nehezebben hozzáférhetők, s így persze kétségkívül kevésbé egyértelműen alkalmazhatók – de korántsem feleslegesek.

Probléma 3: függetlenség

A listaérvelés úgy tesz, mintha az érvek szükségképpen független és mellérendelt viszonyban állnának, és ezáltal nem ad teret komplexebb érvelési struktúráknak. A látszat ellenére azonban sokszor azt találjuk, hogy a függetlenként felsorolt érvek között összefüggések mutathatók ki. Például amiatt, hogy alárendelt viszonyban vannak: ha mondjuk a szabad fegyvertartás melletti érvként megfogalmazom, hogy (a) „minden embernek elidegeníthetetlen joga, hogy megvédje magát és szeretteit”, valamint hogy (b) „vészhelyzetben nem bűn, hogy az ember rálő a támadójára”, akkor világos, hogy (a)-ból következik (b), annak mintegy aleseteként. Itt tehát illúzió, hogy két különböző, független érvet soroltam fel. Vagy az is lehet, hogy az érveim mellérendelt viszonyban függenek össze, például ha az előzőek mellett még egy további érvként kifejtem, hogy (c) „a lőfegyver az önvédelem hatékony eszköze”, akkor ez (a)-val együtt alkot egy összefüggő premisszapárt, melyek közös konklúziója (b), vagyis szintén nem független az eddigiektől.

Ugyancsak gyakori, hogy a listaelemekként felsorakoztatott érvek csoportokat alkotnak azáltal, hogy más-más (gyakran implicit) részpremisszákhoz kapcsolódnak, és csak közvetetten a fő konklúzióhoz. Lehetséges például, hogy a vegetarianizmus mellett felhozott érveim egy része azt (az egyébként kimondatlan állítást) támasztja alá, hogy a húsevés egészségkárosító, mások azt, hogy a húsevés környezetkárosító, megint mások, hogy erkölcsileg elítélendő – miközben a listaérvelés nem engedi érvényre jutni ezeket a különbségeket.

Gondoljunk csak a matematikai bizonyításokra: ezek is érvelésekként foghatók fel (hiszen egy adott állítást támasztanak alá más állítások segítségével), és kétségtelen, hogy logikai szempontból ezek a legerősebb érvelések közé tartoznak. A matematikában azonban sosem találkozunk azzal a sémával, hogy „5 érv a tétel mellett”, hanem ehelyett egyetlen komplex érveléssel találkozunk, ahol a konklúziót együttesen, egymásból következve vagy egymással összekapcsolódva, de nem függetlenül támasztják alá a premisszák. Ez az analógia arra kíván rávilágítani, hogy a listaérvelés érzéketlensége az érvelési szerkezet iránt sokszor a logikailag legjobb érveléseket teszi lehetetlenné, de legalább is láthatatlanná.

Probléma 4: az álláspont homályossága

Az ilyen érveléseknél gyakran nincs világos álláspont. Idézzük fel a vegetarianizmus melletti érvelés példáját: nem világos, hogy az érvelő azt akarja mondani, hogy a húsevést be kellene tiltani, vagy esetleg azt, hogy vissza kell szorítani (ezeket támaszthatják alá a környezetkárosítás melletti érvek), vagy azt, hogy a húsevés nem észszerű (amennyiben egészségkárosító – de hiszen miért kellene kötelezővé tenni mindenkinek, hogy egészségesebben éljen? úgyis túl sok ember él a Földön!), vagy hogy a húsevés megtagadása az erényesség és nemes szellem jele (amennyiben erkölcsileg helyes). Vagy egy másik példával élve: ha felsorolok „nyolc érv[et] amellett, hogy miért legyél te is buszvezető”, akkor (feltehetőleg) nem gondolhatok arra, hogy mindenki legyen buszvezető, mert az mégsem lenne annyira jó – de akkor mi is pontosan az álláspontom, ami mellett érvelek?

Általában tehát a listaérvelés csak arra alkalmas, hogy az adott tárggyal kapcsolatos attitűdjeinket erősítse vagy gyengítse, de arra nem, hogy cizellált, pontosan megfogalmazott álláspontokat juttasson kifejezésre, például hogy lőfegyverek tartása és használata bizonyos esetekben és feltételek mellett elfogadható, másokban nem, vagy hogy a húsevés ilyen vagy olyan szempontból rossz vagy káros vagy egészségtelen. Mindez összefügg az előző pontokkal – és ezzel mintegy illusztrálva a harmadikat –, hiszen egy cizellált álláspontra jellemző a saját érvényességi tartományának és korlátainak ismerete, aminek fontos feltétele a lehetséges ellenvetések figyelembevétele, valamint az őt alátámasztó érvekhez fűződő pontos logikai viszonyának szem előtt tartása.

És az előnyök?

Ezek voltak a listaérvelés fő hátrányai. Persze ahogy állítottuk, a megalapozott mérlegeléshez szükség van az előnyök tekintetbe vételére is. Első ránézésre azonban ilyenekből nem sok van: a séma egyetlen előnye, hogy világosan elkülöníti azokat az érveket (illetve érvcsoportokat), amelyek valóban függetlenül támasztják alá a konklúziót. De mire jó egyáltalán, ha ilyen, „párhuzamos” érveket alkalmazunk? Jobban alátámasztjuk velük a konklúziót? Bizonyos szempontból igen: amennyiben valamelyikről bebizonyosodna, hogy tarthatatlan (például mert kiderül, hogy téves premisszából indultunk ki, vagy egy jogos és megsemmisítő ellenvetést fogalmaztak meg), akkor a többi érv még ettől függetlenül érvényben marad. Vagyis ilyenkor az álláspontom alátámasztottsága nem szűnik meg, csupán meggyengül.

Ugyanakkor figyeljük meg, hogy amikor döntő érv áll rendelkezésre (pl. a Ferrari-vásárlás példájában, vagy matematikai bizonyításokban), akkor azt önmagában elegendőnek tekintjük, és nem alkalmazzuk a listaérvelést. A több, független érv felsorolását éppen az motiválja, hogy közülük egyik sem elegendően erős ahhoz, hogy önállóan megalapozza a konklúziót. Vagyis akkor érvelünk így, amikor nem áll rendelkezésre döntő érv, hanem pusztán valószínű érvek. Ez egyben azt is implikálja, hogy minél több érvet sorolunk fel valami mellett, annál gyengébbnek tűnnek azok egyenként. Valójában a gyenge érvek azok, amelyeknél a mennyiségi szempont leginkább szóba jöhet.

Tanulságok

Vonjuk le tehát a tanulságokat! De kinek a számára? És egyáltalán milyen célok tekintetében? Először is nézzük, hogy mik a tanulságok a listaérvelések olvasói számára. Ha ők racionális célt követnek, vagyis az érvelést arra kívánják használni, hogy a segítségével minél megalapozottabb álláspontot alakítsanak ki vagy ugyanilyen döntést hozzanak meg, akkor egy-egy ilyen érvelés önmagában alkalmatlan a mérlegelésre. Érdemes ilyenkor az „X1 érv az Y dolog mellett” típusú forrásokat összevetni az „X2 érv az Y dolog ellen” típusú forrásokkal, ezzel csökkentve az elfogult döntés veszélyét. Ugyanakkor ha a céljaik nem racionálisak, és szeretnének ragaszkodni egy adott kérdésben kialakult, elfogult pozíciójukhoz, akkor hajrá: kétségkívül kellemes érzés olyan érvelést olvasni, amely az álláspontunkkal megegyező konklúziót támaszt alá. (De vigyázat, nem érdemes annak ellentmondó érvelést olvasni, mert szélsőséges esetben nyugtalanságot és elbizonytalanodást okozhat!)

Nézzük most a listaérvelések megfogalmazói számára adódó tanulságokat! Az első az, hogy mennyiségi szempontból nem érdemes túlzásba esni. Ha például azt a címet olvasnánk, hogy „1000 érv a szingli életforma mellett”, akkor azt senki sem venné komolyan (sőt, szó szerint valami tréfát vagy csavart várnánk), és nem gondolnánk sem azt, hogy valóban 1000 független érvet fogunk (vagy akár szeretnénk) olvasni, sem pedig azt, hogy a konklúzió százszor annyira megalapozott, mintha csak tíz érvet soroltak volna fel. Feltehetőleg a kognitív kapacitásunkat is meghaladja, hogy néhány független szempontnál többet vegyünk figyelembe a mérlegelés során, és persze logikai értelemben sem indokolt az érvek túlzott mértékű felszaporítása. Emlékezzünk: a listaformátum fő célja nem a mennyiségi dominálás!

A második tanulság, hogy ha listaformátumot alkalmazunk is, az egyes érvek akkor lesznek erősek, ha logikailag kifinomultabbak az állítások egyszerű felsorolásánál. Vagyis a független érveket érdemes lehet komplexebb részérvelésekként megfogalmazni, egyrészt mert így alátámasztjuk magukat a (főkonklúziót támogató) premisszákat is, vagyis növeljük azok elfogadhatóságát, másrészt mert ezzel is mutatjuk, hogy az álláspontunk átgondolt.

Harmadszor, a logikai komplexitás mellett érdemes dialektikai érzékenységet is mutatni, azaz figyelembe venni és megválaszolni a legfontosabb lehetséges ellenvetéseket. Ez ismét csak a felkészültségünket demonstrálja, miközben hozzájárul ahhoz, hogy minél pontosabb és védhetőbb álláspontot fogalmazzunk meg.

Végül pedig legyünk tisztában azzal, hogy az általunk alkalmazott formátum egyoldalú érvelésnek ad teret. Vagyis csak akkor használjuk ezt a sémát, ha jó okunk van rá. Az egyik ilyen ok lehet, hogy olyan közönséget kívánunk megszólítani, akiről tudjuk, hogy az érvelésünk konklúziójával ellenkező álláspontot fogad el. Ebben az esetben nyugodtan feltételezhetjük, hogy az olvasóink eleve ismerik a másik (saját) oldalt alátámasztó érveket, és nekünk pusztán annyi a feladatunk, hogy ezekkel szemben felsoroljuk, azaz tudomásukra hozzuk vagy tudatosítsuk az ellenkező álláspont melletti érveket. A másik okunk az egyoldalú érvelésre a rábeszélés lehet, vagyis amikor nem az a célunk, hogy önmagunk vagy a partnerünk számára a legjobb, legracionálisabb álláspontot válasszuk ki, hanem a közönségünket szeretnénk egy meghatározott irányban verbálisan manipulálni. Természetesen ez a hozzáállás is lehet teljesen legitim, például ha az adott álláspont elfogadtatásához érdekem fűződik (mondjuk, hogy vegyék meg a terméket, amivel házalok). Ám fontos szem előtt tartani, hogy az ún. racionális vitában, amikor a cél az igazság kiderítése vagy a helyes álláspont meghozatala, ez a hozzáállás megengedhetetlen, mert nem a vita célját szolgálja.

A fentiekben ugyan listaérvelést alkalmaztunk a listaérvelés alkalmazása ellen, de betartottuk a saját tanácsainkat. Kevés számú független érvet alkalmaztunk. Ezek az érvek komplexebbek voltak annál, mintha csak kijelentettük volna a fő állításokat, hiszen igyekeztünk további állításokkal (és példákkal) alátámasztani őket. Jeleztük, hogy az alaposabb átgondolás azt mutatja, hogy a felsorolt érveink összefüggenek egymással, és nem pusztán gyűjtőszenvedély révén kerültek egymás mellé. Figyelembe vettünk lehetséges ellenvetéseket, hogy ezzel is pontosítsuk az üzenetünket, ami nem merül ki abban, hogy „a listaérvelés rossz”. Ehelyett ezt állítjuk:

A listaérvelés a formátumából adódóan rejtett előfeltevésekre támaszkodik és ebből fakadóan veszélyeket rejt magában, különösen, ha racionális döntéshez szeretnénk felhasználni. Tudatosan és csínján bánjunk vele!

Kutrovátz Gábor a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék docense. Okleveles csillagászként, fizika tanárként és filozófusként végzett az ELTÉ-n, majd PhD fokozatot szerzett a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskolában. Jelenlegi kutatási területe a csillagászat története. Évtizedek óta oktat – többek között – logikai és érveléstechnikai jellegű tárgyakat. Pillanatnyilag az Érveléstechnika-logika és az Áltudomány és tudomány című kurzusok oktatója.