2019. feb 20.

Mire való a meditáció?

írta: BME FTT
Mire való a meditáció?

Az utóbbi évtizedekben egyre elterjedtebbé váltak a nyugati országokban bizonyos távol-keleti eredetű meditációs technikák. E technikákat többnyire úgy állítják be a meditáció oktatásával foglalkozó nyugati tanítók, hogy azok haszonnal gyakorolhatók világnézettől, vallástól és kulturális háttértől függetlenül, és rendszeres alkalmazásuknak számos kedvező hatása van a mindennapi életünkre nézve. A rendszeres meditáció például csökkenti a stresszt, a depressziót, a frusztrációt, valamint megkönnyíti a fizikai fájdalomérzet elviselését, és segíthet abban, hogy gyakorlója megszabaduljon a káros szenvedélyeitől. Ezenkívül a meditáció kedvezően befolyásolhatja az embert abban, hogy elfogadja önmagát és a környezetét olyannak, amilyen, továbbá kevesebbet foglalkozzon felesleges vagy irreális aggodalmakkal, és tanulja meg észrevenni az élet apró örömeit és értékeit.

Számos orvostudományi kísérlet született az elmúlt évtizedekben a meditáció hatásairól, és ezek nagy többsége azt az eredményt mutatta, hogy a meditáció rendszeres gyakorlása általában véve kedvezően befolyásolja az ember mentális állapotát és lelki egészségét. (Természetesen akadnak olyan publikációk is, amelyek ezzel éppen ellenkezőleg a meditáció veszélyeire és esetleges káros hatásaira hívják fel a figyelmet, de ezek részletes elemzése egy másik cikk témája lehetne.) A meditáció egészségügyi célú felhasználásának egyik kiemelkedő példája, hogy az Egyesült Államokban már az 1970-es évek végétől kezdve alkalmazzák kórházakban az úgynevezett Mindfulness Based Stress Reduction (MBSR) programot, amelyet úgy szokás magyarra fordítani mint „éber figyelmen alapuló stresszcsökkentés”. Ezt a módszert az amerikai orvos, Jon Kabat-Zinn fejlesztette ki, aki egyébként molekuláris biológiából szerzett doktori fokozatot, és később professor emeritusi címet is kapott a Massachusettsi Egyetem Orvostudományi Karán. Kabat-Zinn olyan krónikus betegeknek oktatta először ezt a technikát, akiknek intenzív fizikai fájdalmaik voltak, és páciensei arról számoltak be, hogy a rendszeres meditáció kedvezően hat a fizikai és a mentális állapotukra egyaránt. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően egyre szélesebb körben, nemzetközi szinten is elterjedt ez a módszer: Magyarországon például az Országos Onkológiai Intézetben is tartanak mindfulness oktatást. Ugyanakkor nem a mindfulness az egyetlen olyan távol-keleti, buddhista eredetű meditációs technika, amely nagy népszerűségnek örvend Nyugaton, hanem számos művelője van manapság többek között a vipasszaná és a zen meditációnak is.

Bizonyos értelemben nem véletlen, és részben talán jogos is az, hogy e technikákat úgy állítják be a mai nyugati érdeklődőknek, hogy vallástól és világnézettől függetlenül alkalmazhatók, és e gyakorlatoknak praktikus egészségügyi céljaik vannak. Hiszen bár ezek a meditációs módszerek buddhista eredetűek, sok kutató úgy gondolja, hogy maga a Buddha nem vallást akart alapítani, hanem olyan tanítást és filozófiát fejtett ki, amelynek belátása és elfogadása teljesen irreleváns arra nézve, hogy valaki milyen vallású. Továbbá a Buddha filozófiája meglehetősen gyakorlatias: a fő célja az, hogy utat mutasson a szenvedés teljes és végleges megszüntetéséhez. Tehát e szempontokat figyelembe véve nem annyira meglepő, hogy a XXI. században számos, nem buddhista kulturális hagyományokon épülő országban ennyire szekuláris és praktikus célú irányvonalat vett a meditáció oktatása.

Ugyanakkor ez a jelenség nem tekinthető triviálisnak sem, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy a meditációs módszereket úgy vették át sok esetben Nyugaton, hogy kiemelték őket az eredeti kontextusukból, és teljesen más közegbe helyezték át őket. Erre a jelenségre jól rámutat az amerikai születésű théraváda buddhista tanító (és műfordító) Bhikkhu Bodhi, aki körülbelül három évtizedet töltött el egy Srí Lanka-i kolostorban, mielőtt visszatért az Egyesült Államokba tanítani. Bodhi a The Transformations of Mindfulness című tanulmányában arról számol be, hogy meglepődve tapasztalta a visszatérése után Amerikában, hogy a Nyugaton született meditáció oktatók által tartott elvonulásokon milyen kevés szó esik a Buddha tanításairól és a buddhista filozófia egészéről – ehelyett az volt rendszeres, hogy mindenféle innen-onnan kiragadott, bölcsen hangzó kijelentéseket idéztek különféle buddhista és nem buddhista szerzőktől, és a meditáció praxisát helyezték teljes mértékben előtérbe a buddhista tanításokkal szemben. Aztán lassanként eljött az az idő, amikor a buddhista eredetű meditációt arra kezdték felhasználni, hogy e címszó alatt tréningeket hirdessenek olyan témákról, mint például hogyan tehetjük sikeresebbé a vállalkozásunkat, vagy hogyan kezelhetjük hatékonyabban az emberi konfliktusainkat, továbbá hogyan bontakoztathatjuk ki a kreativitásunkat, vagy éppen hogyan érhetünk el jobb sporteredményeket a meditáció révén¹. Mindezek a célok viszont már borzasztóan távolinak tűnnek – feltehetőleg nemcsak Bhikkhu Bodhi számára – a Buddha eredeti tanításától. Hiszen ha a Buddha legalapvetőbb tantételeit nézzük, azok így szólnak: 

„Ez a szenvedés nemes igazsága, szerzetesek: a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a betegség is szenvedés, a halál is szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés; röviden: minden, ami a léthez köt, szenvedés. (…) És ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út nemes igazsága, szerzetesek: ez a nemes nyolcágú ösvény, úgymint ez: helyes nézetek, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes viselkedés, helyes életmód, helyes törekvés, helyes gondolkozás, helyes elmélyedés.”

Mahávagga I.6 ford. Vekerdi József

Ebből az idézetből világosan látszik, hogy a Buddha a meditációról nem in medias res beszél, hanem először megfogalmaz egy komoly problémát, amelyre aztán megoldást kínál, és e megoldásnak egy része a meditáció. Ugyanis a mindent átható (vagyis az életünk egészét átható) szenvedés problémájára a Nemes Nyolcrétű Ösvénnyel kínál megoldást a Buddha. Ez az Ösvény azzal kezdődik, hogy először helyes nézeteket kell alkotnia az embernek a világról ahhoz, hogy elinduljon a szenvedés megszüntetéséhez vezető úton, ezután pedig megfelelő életmód és erkölcs gyakorlása szükséges a továbblépéshez, végül az út utolsó állomásai a meditációs gyakorlatok. A meditáció tehát a Buddha tanításában csupán része egy komplex egésznek, és itt a hangsúly azon van: a Nemes Nyolcrétű Ösvény összes elemére szükség van ahhoz, hogy valaki elérje a megvilágosodást, amely azonos a szenvedés teljes megszűnésével.

Fontos különbség továbbá a mai szekuláris és a Buddha által annak idején tanított meditáció között, hogy a Buddha (néhány ritka kivételtől eltekintve) leginkább szerzeteseknek javasolta az általa kifejlesztett meditációs technikákat – tehát abban a kontextusban fel sem merült, hogy világi célok elérése miatt lenne hasznos meditációt gyakorolni. Ezzel szorosan összefügg az, hogy a Buddha a szerzeteseknek nem csupán légzésfigyelő, vagy az aktuálisan felmerülő érzetekre fókuszáló meditációt tanított, hanem olyan gyakorlatokat is, mint például elmélkedés a mulandóságról vagy a Négy Nemes Igazságról, ezenkívül azt javasolta a szerzeteseknek, hogy időnként látogassanak el a temetőkertekbe és szemléljék meditációs gyakorlatként az el nem temetett, felbomlóban lévő holttesteket. Ugyanis ebben a közegben nem az állt a középpontban, hogy milyen egészségügyi hatásai vannak a meditációnak, vagy hogyan tehetjük általa sikeresebbé magunkat, hanem az, hogy a meditáció eszköz ahhoz, hogy egy szerzetes megtapasztalja a világot a valós természetének megfelelően, és ezáltal megszűnjenek azok a tévképzetei, amelyeknek alapesetben rabja az ember, és amelyek szenvedést okoznak neki.

Összegzésképpen azt mondhatjuk: a mai nyugati szekuláris meditációs technikák és a Buddha eredeti tanítása egyaránt a szenvedés csökkentését célozzák meg, viszont az a markáns különbség felfedezhető köztük, hogy míg az előbbiek egy-egy konkrét problémára kínálnak megoldást, addig a Buddha általános gyógyírt hirdetett a követőinek minden szenvedésre. Vagyis arról tanított: hogyan lehet megszüntetni magát a szenvedést, függetlenül attól, hogy azt éppen mi okozza (akár egy fizikai betegség, akár a csalódottság vagy a gyász érzése, vagy netán a depresszió, és így tovább). A buddhista filozófia szemszögéből nézve így például az nem oldja meg a szenvedés problémáját, ha valaki meditációs gyakorlatok segítségével javítja a sporteredményeit vagy növeli a vállalkozása profitját, ez nem változtat azon, hogy a szenvedést az okozza, hogy az ember valami másra vagy többre vágyik, mint amije éppen van. És ha valaki éppen meg is valósítja egy adott célját, attól még nagy valószínűséggel újabb vágyai keletkeznek, tehát nem okoz neki maradandó boldogságot egy célkitűzés elérése. A Buddha filozófiájának középpontjában az áll: a szenvedést minden esetben valamilyen vágyunknak a nem-teljesülése okozza, így a szenvedés összes formáját az szünteti meg, ha megszüntetjük a vágyakozásunkat, és elfogadjuk a helyzetünket olyannak, amilyen.

mindfulness bases stress reduction jon kabat zinn

A korábban említett Mindfulness Based Stress Reduction program többek között azért lett ilyen sikeres, mert hangsúlyt fektet arra, hogy egy beteg elfogadja a betegségét, és ne hadakozzon ellene minden áron. Ez ugyanazon a gondolaton alapul, mint amin a Buddha tanítása: ha elfogadjuk a helyzetünket olyannak, amilyen, az igen nagy mértékben javítja a közérzetünket és az életünk minőségét. És bár ez borzasztóan egyszerűen hangzik, a megvalósítása mégsem annyira egyszerű: a számos meditációs technikát azért fejlesztették ki, hogy azok segítségével megtanuljunk önmagunkra reflektálni, és ezáltal észrevenni, hogy mennyi tévképzet és felesleges vágyakozás van bennünk. Ha a mindennapjaink során ezt folyamatosan tudatosítjuk, akkor sokkal boldogabb életet élhetünk, függetlenül attól, hogy éppen buddhista szerzetesek vagyunk-e Srí Lankán, vagy pedig elfoglalt vállalkozók egy nyugati országban.

 

 

 ¹ Néhány példa erre a jelenségre:

Források: 

  • Bodhi, Bhikkhu 2016. “The Transformations of Mindfulness.” Purser, Ronald E. – Forbes, David – Burke, Adam (eds.) Handbook of Mindfulness. Culture, Context, and Social Engagement. Basel: Springer. 3-14.
  • Bronkhorst, Johannes 1993/2000. The Two Traditions of Meditation in Ancient India. Delhi: Motilal Banarsidass.
  • Burton, David 2010. „Curing Diseases of Belief and Desire: Buddhist Philosophical Therapy.” Carlisle, Clare – Ganeri, Jonardon (eds.) Philosophy as Therapeia. (Royal Institute of Philosophy Supplement: 66.) Cambridge: Cambridge University Press. 187-217.
  • Gethin, Rupert 1998. The Foundations of Buddhism. Oxford: Oxford University Press.
  • Gethin, Rupert 2011. “On Some Definitions of Mindfulness.” Contemporary Buddhism 12/1. 263-279.
  • McMahan, David 2017. „How Meditation Works”. McMahan, David – Braun, Erik (eds.) Meditation, Buddhism and Science. Oxford: Oxford University Press. 21-46.
  • Ruzsa Ferenc 1994. “Gótama nem volt buddhista.” Századvég új folyam 1994/1. 103-116. https://www.academia.edu/480527/Gotama_nem_volt_buddhista
  • Shaw, Sarah 2006. Buddhist Meditation. An Anthology of Texts from the Pāli Canon. London; New York: Routledge.
  • Thera, Nyanaponika 1994. Satipaṭṭhāna – A buddhista meditáció szíve. A Satipaṭṭhāna Sutta szövege és kommentárjai. Ford. Pressing Lajos. Budapest: Orient Press. 115-133.
  • Vekerdi József (ford.) 2001. Buddha beszédei. Budapest: Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó. http://mek.oszk.hu/01900/01901/01901.htm
  • Wynne, Alexander 2007. The Origin of Buddhist Meditation. London; New York: Routledge.

További hasznos linkek:

Képek forrása:

  • https://szamszara.blog.hu/2009/12/27/buddha_alaptanitasa_az_ot_szkandha
  • https://www.meetmindful.com/mindful-man-month-jon-kabat-zinn/#
  • http://news.mit.edu/2018/venerable-bhikkhu-bodhi-presents-moral-vision-in-age-of-crisis-0501
  • https://buddhismforbeginnersgroup.wordpress.com/2016/09/10/title-four-guardian-meditations-caturarakkha-kammatthana/
  • https://positivepsychologyprogram.com/mindfulness-based-stress-reduction-mbsr/

Bekő Éva a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végezte a BA-szintű tanulmányait, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen szerzett filozófia szakos MA-képesítést. Jelenleg az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának a hallgatója, a kutatási területe az elmefilozófia és az ind filozófia

Szólj hozzá

buddhizmus filozófia társaslény